15 .rész

Hi Gusy! Meghoztam az új részt :) 1560!!! feletti oldal megjelenítés ááá köszönöm szépen :) S köszönöm a komikat, amint ígértem igyekeztem vele :) Remélem tetszik majd jó olvasást! :)

A ház felé vezető úton egyikünk sem szólt egy szót sem csak a rádióból szóló monoton zene törte meg a csendet. Fejemet a hideg üvegnek döntve gondolkodtam, hogy miért pont én? Miért én kerülök ilyen helyzetbe? Otthon semmi gond nem volt! Már 14 évesen simán otthon hagytak mikor üzleti útra mentek. És ez is egy előnye volt annak, hogy a szüleim jól menő ügyvédek. Most meg úgy féltenek, mintha még mindig kisgyerek lennék. Egyszer csak a kocsi lassított és feljárt egy bejáróra.

- Meg jöttünk! - szállt ki anya a kocsiból. Vonakodva, de én is követtem a példáját. A cuccaimat kivettem hátulról. A szám tátva maradt, amint meg láttam az óriási házat, ahol ezek szerint lakni fogunk. Csak néztem a hatalmas tégla épületet, ami még sötétbe is gyönyörű volt. Amint a bejárati ajtó felé haladtunk felfedeztem, hogy nem csak kettő garázs van, hanem három. Reméltem, hogy ennek jelentése is van. Amint beléptem a lakásba kívülről is nagy volt, de bentről még nagyobb. A nappaliban a fehér és a bézs szín dominált. Lélegzet elállítóan nézet ki. Plusz volt egy hatalmas plazma tv is. Apát sehol sem láttam. Anya vezetésével nagy nehezen fel imádkoztam a nehéz bőröndöket az emeletre, ahol anya megmutatta a szobám. Amint beléptem újra tátott szájjal néztem körbe. A szoba hatalmas volt.

- Hagylak kipakolni. Utána gyere le és elbeszélgetünk a büntetésedről. - mondta és becsapta maga után az ajtót. A bőröndöt letettem az ágy mellé, aminek a fejtámlájánál egy fél falat beterítő New York-os kép volt. A szobából még három ajtó nyílt. A közelebbihez mentem előbb, amikor beléptem egy hatalmas  fürdőben találtam magam. Volt benne egy zuhanyzó és egy fürdőkád is, ami bele volt építve a padlóba. A mellette lévő ajtó egy másik szobába vezetett, ami egy nagyobb méretű gardrób volt tele dobozokkal, amire az én nevem volt írva gondolom az otthon hagyott ruháim lehetnek. Most nem bántottam őket lesz még idő azokkal szórakozni. A következő ajtó az erkélyre vezetett, ahonnét szép rá látás van Londonra, volt még ott két fotel és egy dohányzó asztal. Még csodáltam volna a kilátást, ha nem kellett volna valahogy értesítenem Norát, hogy és hol létemről. Mind két bőröndöt felnyitottam, de a gépem egyik sem benn volt. Kétségbe eseten rohantam le a konyhába, ahol a szüleim már készen voltak a vacsorával és terítettek.

- De gyors voltál. - mosolygót apu.

- Hol a gépem? - kérdeztem hisztizve. Anya és apa összenéztek. Meg kértek, hogy üljek le és kezdjük a vacsorát. Ideges voltam. Tudni akartam, hol van és miért nem volt a bőröndömben. De ha ott hagyta akkor vissza megy érte. Összeszűkített szemekkel vártam, hogy végre válaszoljanak. Anya nagyot sóhajtva kezdet bele a mondandójába, valamiért azt éreztem, hogy nem fog tetszeni.

- A gépedet a szoba fogságod idejére elkoboztuk. - jelentette ki. Tessék? Hogy mit csináltak? Döbbenten vizsgáltam az arcukat és vártam, hogy mikor nevetik el magukat. De 10 perc után is komoly arccal ettek tovább.

- Ez most valami vicc ugye? -  kérdeztem reménykedve az igazamban. De sajnos két határozott fejrázást kaptam válaszul.

- Csak is a te érdekedben. Nem tesz jót neked az a fiú. - tették még hozzá. Mi van?

- Miért? Hmm..legalább egy nyomos okot mondj miért nem tesz jót nekem Niall? - kiabáltam velük. Minden türelmemet elvesztve.

- Mert nem akarlak az újságok cím lapján látni! Mert azzal mi lennénk minősítve. Tudod figyelnünk kell a hírnevünkre! - kiabált már ő is. Minden világos lett. Hiszen "híres ügyvédek", akik a sztárokat védik. Ha minden újságban benne lennék nem néznének rájuk jó szemmel.

- Ohh...értem. A jó híretek fontosabb, mint az én boldogságom. Nálam mindig minden fontosabb volt az életetekben. - kiborultam és közöltem velük az igazságot.

- Ez egyáltalán nem igaz. - ellenkezett anyám.

- Pedig az! Egyetlen versenyemen sem voltatok ott. Sőt még a 8-as ballagásomat is kihagytátok, mert mit tudom én melyik sztárnak az nap volt a kihallgatása. - kiabáltam. Mire anyám szólásra nyitotta száját - Igen én is tudom, hogy régen volt, de akkor is nem tudjátok mit éltem át.  Mindenkinek ott voltak a szülei felvették az egészet nekem meg csak a dadám volt ott. Ő volt az egyedüli, aki gratulált hozzá. Még a fáradtságot sem vettétek, hogy esetleg felhívjatok. - mondtam és próbáltam visszatartani a könnyeimet, amik már nagyon szeretek volna a felszínre törni. Ők csak szomorú arccal néztek lefelé nem szóltak semmit. Csak csendben hallgatták, ahogy felhozom nekik az eddigi sérelmeimet. Még tudtam volna sorolni, de inkább hagytam őket és felrohantam a szobámba. Az ajtót jó erősen becsaptam magam után csak, hogy hallják és hátamat neki döntve engedtem útjára a könnyeimet. Mindennél jobban szeretem volna, ha Nora itt van vagy, ha csak beszélni tudok vele. Ő az egyetlen, aki ilyenkor lelket tud önteni belém. Lassan felálltam és kiléptem az erkélyemre. A hideg őszi levegő megcsapta az arcomat nem érdekelt. Jó érzés volt beszippantani a hideg levegőt, ami megnyugvással töltötte el a testemet. Az egyik széket elfordítottam leültem rá a lábaimat a korlátra tettem, s úgy csodáltam London fényeit, miközben Nialltől kapott nyakláncot szorongattam. Csak két hét és újra itthon lesznek Niallék, újra láthatom Norát, mivel kezdődik az iskola. De addig is túl kell élnem a szüleimet.

2 héttel később

Az eddigi 13 nap kész horror volt. Igen számoltam. Egyik nap rájöttem, hogy az erkélyemről simán és észrevétlenül le lehet jutni. Ezért az otthoni telefonról megcsörgettem Norát, hogy találkozunk. Örült nekem és annak is, hogy még élek. Elmondása szerint a fiúk is aggódtak értem. Kérdeztem mikor jönnek meg. Azt mondta, hogy még pár koncertjük lesz és különböző műsorokban lépnek fel, s olyan hétfőn vagy kedden érkeznek. Jó volt azért ezzel tisztában lenni. Csak egyet bánok, hogy nem tudtam velük beszélni. A szüleimmel egyre csak eltávolodtunk egymástól a kirohanásom óta. Egyszer kétszer próbáltak velem beszélni, de minden egyes alkalommal rájuk csaptam az ajtót. Nem érdekeltek se a kifogásaik se a ígéreteiket azzal kapcsolatban, hogy többet foglalkoznak majd velem. Igen majd... Ez a majd még mindig nem jött el. A büntetésemet lerövidítették két idegtépő hétre. Szóval már szabad lábon vagyok. A telefonom és a gépem még mindig fogságban van anyámét hálójában. Korán kikelve az ágyamból léptem be a fürdőbe, ahol a reggeli tevékenységeimet elvégeztem és át sétáltam a gardróbomba a dobozokat már rég eltüntettem volt egy kis szabadidőm. Felkaptam magamra ezt a szettet. Lesiettem a lépcsőn, megreggeliztem felkaptam a táskám, s elindultam. Megálltam a legközelebbi buszmegállónál, ahol ép, hogy ácsorgót egy-két ember. Megnézetem mikor jön a legközelebbi busz, ami a sulinál áll meg. Pontosan két percem volt még a busz ideér. Elő vettem a zenelejátszómat és a fülest egyik felét bedugtam a fülembe. Mikor ezzel a mutatvánnyal végeztem a járatom már meg is állt. Előttem egy szerelmespár szállt fel a buszra, akik rögtön leültek egy négy személyes ülésre. Mivel már sehol sem volt hely csak velük szembe, inkább álltam nem akartam őket zavarni.

- Hé! - szólított meg a lány - Nyugodtan ülj ide! - mutatott az előttük lévő helyre.

- Köszi, de nem. Nem akarok zavarni. - utasítottam vissza.

- Nyugi nem zavarsz. - mosolygót. Meg vontam a vállam és minden mindegy alapon oda ültem hozzájuk.

- Még sosem láttalak erre felé. Most költöztettek ide? - kérdezte még mindig mosolyogva szőkés-barnás haja göndören a vállára omlót.

- Igen úgy kb. két hete. - feleltem.

- Oh értem. Amúgy Stella Carter vagyok. Ő pedig a barátom Dave Nelson. - mutatott a mellette ülő fiúra, aki biccentet felém egyet.

- Lizzi Mayer vagyok. - mutatkoztam be én is. - Nem tudod véletlenül mikor érünk a Westview-hez? - kérdeztem.

- Még olyan húsz perc. - felelte. Remek! Olyan 8-9 perces utazásra számítottam nem ilyen hosszúra. - Te is oda jársz? - kérdezte csillogó szemekkel. Kicsit túl pörgött a csaj, de végül is kedves.

- Igen ma van az első napom. - mondtam. Egy aprót bólintott és elő vette a telefonját gondolom twitterezet. A hideg ablaknak döntöttem a fejem, s úgy néztem a távolodó tájat. Éreztem, hogy a szemhéjaim nehezebbek lesznek. Nem aludhatok el! Nem aludhatok el! Kántáltam magamban. A szemem már majdnem lecsukódót mikor Stella sikítása visszarántott a valóságba. Kérdőn néztem a velem szemben ülő őrjöngő lányra. Dave csak intett, hogy nem történt semmi csak látott valamit a netten.

- Dave menjünk el holnap One Direction koncertre lécci!! - kérlelte barátját. A One Direction szóra a szemeim rögtön felcsillantak.

- Stell! Édesem semmi kedvem azokat az éneklő buzi majmokat nézni. - mondta neki és a fejét fogva. Erre a kijelentésre nem éppen kedvesen néztem rá. S, hogy buzik na ezt kikérem magamnak.

- Nem azok! - szólt rá felháborodottan. Mire csak helyeslően bólintottam.

- Ne kérlek csak azt ne mond, hogy te is szereted őket. - kérlelt Dave.

- Pedig igen. - feleltem mosolyogva. Stella cinkos társként nézet rám. Rögtön közelebb hajolt, hogy kibeszéljük őket. Kiderült, hogy Louis és Niall a kedvence. S, hogy megvan neki az összes albumuk. S mivel egy utcával laknak feljebb, mint mi ezért sokszor látta már őket. Akkor már tudom miért volt olyan ismerős a környék. Azt is megtudtam, hogy Harrynek barátnője van méghozzá egy szőke hajú gyönyörű lány. Ezt az észrevételét megmosolyogtam jó tudni, hogy ő így vélekedik Noráról. Egész úton a fiúkról beszélgetünk, vagyis csak ő beszélt én hallgattam, hogy milyen áradattal beszél róluk. Lassan megérkeztünk a sulihoz. Mikor leszálltunk Stella még mindig beszélt és beszélt és beszélt. Hogy tud róluk ennyit beszélni? Amint beléptük az épületbe Dave leszakadt tőlünk mivel egy évvel felet tűnk járt. Mint kiderült Stella és én egy osztályban fogunk járni. Szóval nem kellett bóklásznom egyből meg lett a terem. Nora már bent volt. Szokás szerint a legutolsó padban ült és a mellette lévőre pakolta a cuccait. Így jelezve, hogy az az én helyem. Mosolyogva indultam meg a padom fekvő barátnőm felé.

- Jó reggelt hét alvó! - csettintettem egyet a füle mellett, amitől rögtön felkelt.

- Nem alszom! - vágta rá rögtön. - Lizziiiii! - húzta el az i-t és megölelt. Pont úgy csinált, mintha tegnap este nem találkoztunk volna.

- A fiúk mikor jönnek? - kérdeztem suttogva. Elő kapta a telefonját és megnyitotta egy üzenetet, ami Harrytől jött nagyjából egy órája, hogy most hagyták el New Yorkot. Ma este már itthon lesznek. A csengő megszólalt, s mindenki leült a helyére a tanár pedig bejött. S elkezdődött az első itteni óránk. Végig néztem a társaságunkon volt itt minden. Nagy menők, rockerek, pláza p*ák, stréberek, s talán egy-két normális is volt. Az órának hamar vége lett. Norával indultunk megkeresni a szekrényeinket. Amik pont egymás mellett voltak bepakoltuk a cuccainak és vissza indultunk a terembe. Dina, aki végül úgy döntött marad oda jött hozzánk és nézte, ahogy a kicsit sem szimpatikus lányok körül ugrálják Adamet. Elgondolkodtam mi is ilyenek voltunk vele régebben? Ricsi a fejét vakargatva jött oda hozzánk, hogy közölje, hogy a tanár gyorsan beszélt és a felét nem értette. Nem csodálkoztunk rajta matek volt tök mindegy, hogy magyarul vagy angolul mondják neki, sehogy sem érti. Norát bemutattam Stellának és szerinte is jó fej. Az órák gyorsan mentek egymás után. Nagyjából utolsó óra előtt tört ki a 'holnap 1D koncert lesz és én ott akarok lenni' féle hisztiroham. Norával egymást nézve próbáltunk visszatartani a nevetést. Az utolsó óra ofő-i volt, ahol csak azt lehetett hallani, hogy az 1D így az 1D úgy. A fiúk már a fejüket fogták. Adamben pedig fájó emlékek törtek fel. Haha megérdemelte. Az óra után Norával együtt pakoltunk be a szekrénybe és beszéltük meg, hogy szerzünk kaját és utána felmegyünk a fiúkhoz. Mikor kiléptünk az ajtón a fél iskola ott tolongott egy nagyon ismerős fekete autó előtt. Tudtam kié. Már csak az volt a kérdés, hogy ő hol van. Pár percig kerestem a szememmel és mikor végre megláttam hatalmas mosoly ült ki a szájára s a tömeget félre lökve indult meg felém...

Írjatok komit és nyomjatok véleménygombot :) Előre is köszönöm.! :)