18. rész

Hi Guys.! Nagyon, de nagyon sajnálom, hogy ilyen későn hoztam a részt, de egyszerűen nem volt rá időm. Nem rég belekezdtem egy új blogba (KATT), ami remélem elnyeri majd tetszéseteket. Nagyon szépen köszönöm a 2300!! feletti oldal megjelenítést a 6!! feliratkozott. Nem fogok kommentekért könyörögni, de azért egy-kettő jól esne vagy nyomjatok egy vélemény gombot. A részhez pedig jó olvasást. :)

Niall Horan

El sem hiszem, hogy ez történt. Már vagy egy órája koptatom a kórház egyik folyosóját és tekintettem a műtő ajtaján tartom, ahonnét már egy ideje senki sem jött ki és senki nem ment be. Idegtépő volt ez a várakozás, de minden az én hibán, ha nem beszélek Mollyt akkor most nem lennénk itt. De azt sem értem ő miért jelent meg, vagy is már értem. A mondani valója nem kicsit sokkolt le. Túlságosan nehéz az, amit kér tőlem, s még túl fiatal vagyok. S még nem is beszélve arról, hogy már nem szeretem őt. Miket beszélek soha nem szeretettem csak kellett valaki, aki hát. Hogy is mondjam úgy, hogy ne tűnjön olyannak, mintha kihasználtam volna?

- Niall leülnél végre! Elszédülők tőled. - kérte szipogva Nora, aki mióta itt vagyunk mást nem csinál csak ül és sír Harry vállán. Teljesítettem a kérését, s az ajtóhoz lévő legközelebbi helyre leültem Louis mellé. De ott sem tudtam megálljt parancsolni lábaimnak. Akaratom ellenére is bele kezdtem a mindenkit idegesítő ír néptáncomba. Louis ezt vagy 5 percig volt képes elviselni. Felállt, s közölte, hogy ő most elmegy kávéért és hoz mindenkinek. Igen, de az a mindenki kiket is takart? Norát, Harryt, Liamet, Zaynt, Perriet, Eleanort, Stellát, Davet és engem. Lizzi szülei még nem értek ide pedig a lányuk élet mentő műtéten esik át éppen és Harry akkor üzent nekik, amikor beértünk a kórházba. Akár hányszor becsukom a szemem csak azt látom magam előtt, ahogy Lizzi kirohan az épültből utána hangos duda szó ő pedig eszméletlenül fekszik a hideg út testen. Újabb 1 óra semmit mondó várakozás. Egyszer csak nagy lábdobogás csapta meg a csendes folyosót mindannyian kérdőn fordultunk a hang irányába, s láttuk meg a felénk igyekvő Louist kezében pár Starbucksos poharat. Ez az idióta képes volt egészen a Starbucksig elmenni csak, hogy ne hallja a lábdobogásom és, hogy hozzon kávét?

- Louis William Tomlinson egy kórházban vagy miért futkosol föl-alá, mint akinek elmentek otthonról? - vonta kérdőre Liam, amint oda ért hozzánk. Nagyokat lélegzet - elfáradt - nehézkesen ki egyenesen és az oldalához kapott. Gondolom beszúrt neki a sok futástól.

- Lizzi szülei itt vannak. - mondta lihegve. Szemeim elkerekedtek, milyen kedvesek végre 2 óra után betolják magukat, hogy meg nézzék mi van a kis lányukkal.

- S, ezért futottál? - kérdeztem. Mire egy gyilkos pillantást intézett felém.

- Felfutottam 4 emeletet, hogy lassítsam őket. - erre mindenkitől egy kérdő pillantást kapott. - Benyomtam a liftben minden emelet dombot, hogy nekik is lépcsőn keljen jönniük. - mondta, mintha ez lenne a világ legértelmesebb dolga. Végül is volt benne valami.

- Nem is vagy olyan hülye Tomlinson! - néztem rá elismerően. Mire csak mosolyogva bólintott, s hozzá tette, hogy ő ezt mindig is tudta. Ebben a pillanatban egy közép korú férfi lépett ki a kórteremből, s társaságunk felé vette az irányt.

- Jó estét! Maguk Miss. Mayer hozzá tartozói? - kérdezte a mappáját bámulva mire heves bólogatásba kezdtem. - Nos a hölgy állapotát stabilizáltuk, de mély altatásban van. Egyszerre csak egy valaki mehet be hozzá, de az is nagyon rövid időre. - mondta már ránk nézve. - Ohh igen és még valami. Mivel a kis hölgy még kiskorú és nagyon erős fájdalom csillapítókat kell szednie szülői vagy gyám bele egyezése szükséges. - közölte velünk, s ebben a pillanatban ért ide Lizzi anyukája. A sminkje tökéletes volt egyáltalán nem látszott rajta, hogy meg ejtett egy-két könnycseppet a lányáért. Inkább tűnt unottnak, mint aggódó anyának.

- Én vagyok az anyja. - jelentette ki. Az orvos megkérte, hogy kövesse őt az irodájába, ahol alá tudja írni a papírokat. Ekkor egy idősebb nővér, aki végre beengedett Lizzihez. Amint megpillantottam Lizzit a szemeim újra meg teltek sós könnyekkel, amik lassan le is folytak az arcomon. Eszméletlenül feküdt az ágyon néhány csővel, amik életben tartották. Csak arra tudtam gondolni, hogy ha nem jelenik meg Molly akkor most nem itt lennénk. De hogy fogom neki elmondani azt, amit megtudtam Mollyitól? Mit fog hozzá szólni? Még senki sem tudja. Leültem az ágy melletti székre, fejemet az ágyra hajtottam, s megfogtam Lizzi gyenge kezét. Amint hozzá értem, kicsit megremegett a keze. Nem tudom elhinni csak ma szereztem meg, s lehet, hogy már el is veszítem. Nem! Nem fogom elveszíteni. Szeretem őt! De miattam fekszik itt. Lehet, hogy az írek szerencséje nem is olyan biztos? Vagy csak én hozok mindenkire balszerencsét? Fogalmam sincs. Csak néztem, ahogy egyenletesen veszi a levegőt, gyönyörű arcát. Mindezt a pillanatot a gépek idegesítő csipogása tette tönkre. Könnyeimnek újra utat engedtem. Hirtelen egy kezet éreztem a vállamon, félve pillantottam hátra, mikor meg láttam Lizzi anyukájának vörösre sírt szemeit ledöbbentem. Hát mégis érdekli a lánya. Nehézkesen engedtem el Lizzi puha kezét, s álltam fel a székről, hogy Kristen le ülhessen. Egy gyenge mosolyt küldött felém, s rögtön át is vettem a helyemet. Amint le ült elindultam az ajtó felé. Gondoltam magukra hagyom őket.
- Niall! - szólalt meg. Megálltam, s vissza pillantottam rá. - Szereted a lányomat? - kérdezte.
- Persze, hogy szeretem. - válaszoltam rögtön. Nem lett volna értelme húzni az időt, mikor egyértelmű a válaszom. Halálosan szeretem. Nélküle egy senki lennék. Kristen arcára mosoly húzódott, de amilyen gyorsan érkezett olyan gyorsan tűnt el onnét. Valami baj volt. S annak a forrása nem Lizzi volt.
- Kérlek ne verd át. - kérlelt halkan.
- Nem áll szándékomban. - feleltem. S azon tanakodtam, hogy juthat ilyen dolog az eszébe. Nem akarom bántani őt. A mostani is csak egy félre értés volt, s annak is mi lett a vége. Itt fekszik öntudatlanul. A valóságba Kristen szipogása rántott vissza. Késztetést éreztem rá, hogy megöleljem, de csak oda mentem mögé és biztatóan a vállára tettem a kezem. Ijedten pillantott fel rám, én pedig egy 'minden rendben lesz' mosolyt küldtem felé.  Ő pedig meg rázta a fejét, hogy nem nincs igazam semmi sem lesz rendben. Elkerekedett szemekkel néztem le rá, ahogy próbál meg szólalni, de a sírástól nehezen tud bármilyen értelmes szót is kipréselni magából. A szemeim újra meg teltek sós könnyekkel, de most vissza tartottam őket. Néhány perc múlva Kristen megnyugodót, s elkezdett mesélni. Amitől még jobban ledöbbentem.
- Azt hittem szeret, - mondta újra a sírás határán - de mikor rányitottam egy világ dőlt össze bennem. S rájöttem, hogy csak Lizzi van nekem, aki utál, me...mert rossza anya vagyok. David is ezért csalt meg. - mondta az utolsó mondatát már sírva. Nem tudtam megszólalni. Tudom milyen, ha valakinek elválnak a szülei, s Lizzi szülei is erre készülnek az apja félre lépése után. Igaz nem ismertem, s Lizzi sem mesélt róluk, de ezt nem tudtam volna elképzelni.
- Tudod mikor Londonba jöttünk - kezdte újra mesélni, én pedig figyelmesen hallgattam - már akkor tudtam, hogy valami nincs rendben. Túl sokszor maradt ki éjszakánként, túl sokszor túl órázott. - fejezte be. S, mintha az a bizonyos kis lámpa a fejében fel villant volna.
- Jézusom! - ugrott fel, s körbe-körbe kezdett körözni a szobába. - Hogy lehettem ennyire vak, hisz' egész végig megcsalt azzal, a szőke nem is mondom ki mivel. - a könnyei csak úgy potyogtak. Rávettem magam, s lassan fel álltam, s minden előzmény nélkül meg öleltem Kristent. Éreztem, hogy szüksége van egy ölelésre. Lehet, hogy csak az a makacs gyermekded érzékem játszott velem. Végül is nem tévedtem sokat, egy kis hezitálás után ő is vissza ölelt.
- Niall sajnálom, hogy az elején úgy bántam veled, de én csak a lányomat féltettem az olyanoktól amilyennek hittelek, de te teljesen más vagy. - engedett el, s nézet a szemembe.
- Semmi baj. - válaszoltam. Kristen szólásra nyitotta a száját, de az ajtón egy nővér toppant be, aki amint meglátta, hogy ketten vagyunk bent Lizzinél, teljesen kiakadt. Úgy döntöttem én megyek ki Lizzit és az anyukáját kettesben hagyom. Még egy utolsó pillantást vetettem az ágyban fekvő szerelmemre, s kiléptem az ajtón. A folyosón a többiek kérdő tekintette fogadott. A bent történtekről rögtön beszámoltam nekik. Harry volt a legjobban meglepve ő nem így ismerte meg a nagybátyját. Az órámra pillantottam, ami fél kettőt mutatott, mindenki fáradt volt. Liamék úgy döntöttek ők haza mennek, s majd reggel vissza jönnek. Én egy tapotatt sem mozdultam pedig kértek, hogy tartsam velük, de nem voltam hajlandó itt hagyni Lizzit, ahogy Nora és Harry sem. Hárman maradtunk a folyóson. Nora Harry vállára dőlve aludt, a göndörke pedig barátnője fejére hajtotta az övét, s úgy próbált meg pihenni. Mikor úgy éreztem, hogy én is mindjárt elalszom hátra hajtottam, s úgy vártam az álom manókat, akik nem sokára el is jöttek értem.

Írjatok komit és nyomjatok véleménygombot :) Előre is köszönöm.! :)