28. rész (+18)

Sziasztok! Megérkeztem az újabb résszel :) Remélem mindenkinek tetszeni fog, jó olvasást.

Little Things

- Miben segíthetek? – kérdeztem az előttem álló barna hajú fiútól. Aki ajkait fél oldalas mosolyra húzta, s a kezembe nyomott egy borítékot.

- Add ezt oda Ricnek. – válaszolt. Én lenéztem a kezemben lévő papírdarabra, s mikor tekintettemet újra a fiúra emeltem addigra neki már csak hűlt helye volt. Megráztam a fejemet, s visszamentem a lakásba egyenesen a konyhába, ahol a többiek nagyban beszélgettek. Mikor beléptem minden szem rám szegeződött Nora pedig elégedett fejjel nézet körbe a társaságon. Magabiztosan mentem oda Alarichez, s ejtettem le elé a levelet. Ő sóhajtva emelte fel az említett papírt.

- Sajnálom, de ez nagyon fontos. – indult meg ki felé a helységből.

- Ő az? – kérdezte tőle anya, arcáról semmiféle érzelmet nem tudtam leolvasni. Alaric bólintott egyet aztán végleg elhagyta a helységet. Pár pillanat múlva nyílt az ajtó, s újra meg hallottam Ric hangját.

- Lizzi itt van Niall. – kiabált vissza nekem. Mosoly kúszót a szám szélére gyorsan elköszöntem mindenkitől, s már indultam is a rám várakozó szőkeség felé. A bejárat mellett lévő tükörbe gyorsan szemügyre vettem magam. Nagyon tetszett, amit láttam és ez még több önbizalmat adott az estéhez. Niall az ajtóban állt fehér ing volt rajta és fekete öltöny, ami nagyon jól állt rajta. Ahogy meglátott ajkait hatalmas mosolyra húzta közelebb lépet hozzám egyik kezét a derekamra helyezte, s közelebb húzott magához aztán egy gyengéd csókot, nyomot az arcomra.

- Gyönyörű vagy. – nézet végig rajtam.

- Te sem panaszkodhatsz. – néztem rá és alig láthatóan beharaptam az alsó ajkamat. Ő bólintott, s elnevette magát. Kezét levezette az ujjaimig, s összekulcsolta azokat a sajátjával úgy sétáltunk ki a kocsijáig. Kinyitotta előttem az ajtót, megvárta még beülők utána ő is beszállt a vezetői oldalról. Közben egy ismerős alakot láttam meg a másik oldalon. Közelebb hajoltam a szélvédőhöz, hogy lássam ki az. Mikor felismertem vonásait szemeim kikerekedtek és az állam leesett. Niall kérdően forgatta a fejét köztem és a szélvédő között. Nem értette mit nézek. Lassan felemeltem a kezem és a kint álló ember felé mutattam.

- Igen van ott valaki és mi ebben az érdekes? – kérdezte, mire sóhajtottam és tekintettem rá emeltem.

- Az Alaric. – közöltem vele. Mire megint értetlen fejet vágott.

- Mikor elment akkor beszállt a kocsijába azt még láttam.

- De akkor, hogy kerül ide. S nézd. – mutattam megint feléjük. Niall addigra elindította a kocsit, hogy legyen világításunk, hogy rájuk lássunk. S, hogy mi se fagyunk meg ebben a hidegben. Amint Alaric észrevette a reflektort rögtön elfordult, hogy ne lássunk rá az arcára, de mellette lévő fiút felismertem.

- Ő az, aki az előbb nálunk volt. – utaltam a barna hajú fiúra. Niall igen érdekes arccal kezdte el méregetni a fiút.

- Mit akart? – nézet rám kérdően, s arcán féltékenység jelét vettem észre. Gondoltam, hogy kicsit húzom az agyát.

- Hát el akart hívni egy randira, - kezdtem be, mire Niall kezei ökölbe szorultak – de közöltem vele, hogy van barátom, így nem tudok vele menni. – fejeztem be. Niall kezei már fehérek voltak, s láttam rajta, hogy elég érdekes gondolati lehetnek. – Egyébként csak annyit akart, hogy adjak oda Alaricnek egy levelet. – nevettem el magam és kezeimet az övére tettem, hogy engedjen a szorításon. Nem sokára elértem azt, amit akartam és teljesen megnyugodott. Lassan rátaposott a gázra és elindultunk...

- Öhm..hová is megyünk? – kérdeztem tőle, mivel fogalmam sincs hová visz.

- Legyen meglepetés. – eresztett felém egy fél oldalas mosolyt. Mosolyogva megráztam a fejem, s gondolataim a nem rég látottak körül kezdte el forogni. Ki volt az a fiú? Mi lehetett a levélben? Miért kellett Alaricnek olyan sietősen távoznia? Mit titkol előlünk? Anya ezekről a dolgokról tudhat? Túl sok a megválaszolatlan kérdés vele kapcsolatban. Talán sokkal másabb, mint amit az ember első látásra gondol róla. Hiszen ki gondolná, hogy egy orvosnak sötét ügyei vannak?  Vagy csak én vagyok paranoiás, hogy mindenkiben a rosszat vélem felfedezni újabban? Annyira el voltam foglalva a gondolataimmal, hogy észre sem vettem, hogy megérkeztünk. Egy eléggé felkapott épület előtt álltunk meg, szerencsére nem voltak valami, hú, de sokan. Ez talán köszönhető annak is, hogy szerda este van és az emberek nagy része a karácsonyra készülődik. Niall kinyitotta előttem az ajtót és segített kiszállni a járműből, amiért nagyon hálás voltam, mivel így is sikerült megcsúsznom a fagyos járdán. Niall visszatartva nevetését zárta le a kocsit és kézen fogva indultunk meg a bejárat felé. Amint beléptünk Niall oda lépet a recepciónál lévő fiatal nőhöz.

- Jó estét milyen névre van foglalásuk? – kezdte el a monoton szövegét és fel sem pillantott a monitorról.

- Horan névre. – szólalt meg Niall a nő kikerekedett szemekkel emelte fel a fejét és tetőtől talpig végig mérte a mellettem álló fiút. Ő csak mosolygott a lány reakcióján, akinek a feje kezdet nagyon hasonlítani a paradicsomra. Kicsit megköszörültem a torkom, hogy észrevegye, hogy én is ott vagyok. Rám emelte a tekintetét én pedig kérdő tekintettel vizsgáltam ő, amint meglátta az összekulcsolt kezeinket csalódottan visszafordult a monitorhoz valamit gépelt rajta és újra ránk nézet.

- Kérem kövessenek az asztalukhoz. – lépet ki a pult mögül és elindult az emelet felé mi pedig követük. Amint fel értünk a lépcsőn csodálatos látvány tárult elém a falak az utca felüli oldalon üvegből voltak, így tökéletes rálátás nyílt a ki világított városra. Az egész helységben a piros és a barna színek domináltak a falak is ilyenre voltak festve. Minden asztalon két gyertya kapott helyet, amik az amúgy is hangulatos világításhoz szolgáltak hozzá mellettük pedig kisebb vázák voltak melyekben egy szál rózsa árválkodott. Az egész hely gyönyörű volt. A nő az üvegfal felüli oldalra vezetett minket egy olyan asztalhoz, ahonnét a legszebb rálátást volt a városra. Meg köszöntük neki a segítséget és már el is tűnt. Niall kihúzta előttem a széket, amire ráültem ő pedig velem szembe lévő széken foglalt helyet.

- Hogy tetszik? – kérdezte.

- Csodálatos. – néztem körbe mosolyogva.

- Örülök, hogy tetszik. – mosolygott ő is maga elé emelte az étlapot én is követtem a példáját. Már a desszert lapnál jártam, mikor meghallottam, hogy valaki folyamatosan hümmög. Igazából egész eddig hallottam, de nem szenteltem neki nagyobb figyelmet. Felemeltem a fejem és a velem szemben ülő fiúra szegeztem a tekintettem, aki annyira bele volt merülve az étlapba, hogy ezeket a hangokat adta ki magából. Mosolyogva figyeltem tovább, amit ő nem sokkal később észre is vett.

- Van rajtam valami? – kérdezte és rögtön az arcához nyúlt. Megráztam a fejem, hogy nincs rajta semmi, mire meg könnyebbülten fújta ki a levegőt.

- Tudtad, hogy hümmögsz, miközben az étlapot nézed? – kérdeztem rá, mire ő kérdőn kapta felé a tekintetét, utána pedig gondolkozó fejet vágott.

- Akkor ezért nevetnek, a fiúk mikor együtt megyünk kajálni. – láttam magam előtt, ahogy az a bizonyos kislámpa felkapcsolódik a fejében és megvilágosodik.

- Elképzelhető. – nevettem. Ebben a pillanatban egy pincér lépet az asztalunkhoz, hogy felvegye a rendelésünket. Hamar leadtuk a rendelést, amit olyan húsz perc várakozás után meg is kaptunk. Miközben ettünk halk zene ütötte meg a fülem egy nagyon ismerős dallamot játszottak rá néztem Niallre, akinek hatalmas mosoly ült ki az arcára. S halkan elkezdte dúdolni a dalt. Ekkor jöttem rá, hogy ez nem más, mint a Little Things az én arcomra is hatalmas mosoly ült ki. Ezt a dalukat még Dina mutatta, mikor a szállodában voltak és nagyon beleszerettem, mint magába a számba, mint azokba, akik énekli. De legjobban egyetlen egy személybe, s az a személy most itt ül velem szemben. Ha eddig nem szerettem elégé akkor az elmúlt néhány napban még jobban belé szerettem. S rengeteg időt töltöttünk együtt, és már majdnem mindenre emlékszem a baleset előttről kivéve arra napra, amikor történt az egész. Azt teljes homály fedi. Amikor mind a ketten végeztünk a vacsorával Niall kifizette azt-nem engedte felesben-és visszamentünk a kocsihoz, ahol egy kisebb csapat lány várt minket, vagyis Niallt. Bocsánatkérően nézett rám, mire megráztam a fejem, hogy semmi baj. Még mielőtt kiléptünk volna a kezembe nyomta a kocsi kulcsot, hogy amíg ő elvan a rajongókkal, addig ne álljak kint a hidegben. Lehajtott fejjel próbáltam oda verekedni magam a kocsi ajtajához, de valaki elkapta a csuklómat és maga felé fordított. Ijedten szegeztem a tekintetem az előttem álló alacsony kislányra, aki a nagy kék szemeivel mosolyogva nézet rám. Én is barátságos mosolyt küldtem felé.

- Aláírod ezt nekem? – kérdezte pöszén és felém nyújtott egy papírlapot. Nem érdekelt mennyire van hideg leguggoltam hozzá, hogy egy szinten legyünk.

- Biztos szeretnéd? – kérdeztem tőle, mire határozottan meg rázta a fejét. – Hogy hívnak? – szegetem felé egy újabb kérdést.

- Sam. – válaszolta elvettem tőle a felém nyújtott lapot és egy rövidke üzenet után visszaadtam neki a lapot. Gyorsan elolvasta ajkait hatalmas mosolyra húzta hirtelen a nyakamba ugrott szerencsére az egyensúlyomat nem veszítettem el, így nem kötöttünk ki mindketten a földön. Viszonoztam az ölelését.

- Hasonlítasz Harryre. – mondta mikor elengedett. Kérdő tekintettel néztem rá, hogy ezt, hogy érti. Ajkait apró kuncogás hagyta el. – Te is olyan kedves vagy, mint ő, és megérdemled, hogy Niallel légy. – szavai hallatán ajkaimat hatalmas mosolyra húztam, még senki nem mondott nekem ilyesmit, főleg nem egy olyan ember, akivel életemben most találkoztam először. Mint egy kisgyerek úgy öleltem magamhoz újra Samet és éreztem, hogy egy könnycsepp folyik végig az arcomon. Nem, nem azért könnyeztem, mert szomorú voltam, hanem mert örültem, hogy a fiúk egyik rajongója, így vélekedik rólam. Mikor elengedtem Samet akkor vettem észre, hogy Niall érdekes fejjel méreget.

- Miért nem ültél be? – jött közelebb és segített felállnom.

- Öhm egy nagyon aranyos kislány miatt. – mutattam Samre, akihez pont akkor lépet oda az anyukája. Niall mosolyogva fordult a kislányhoz, és Sam tőle is kért aláírást. Anyukája megköszönte, hogy szántunk időt a kislányára felvette a földről és elindultak ez egyik irányba. Mosolyogva integettem a Samnek, amit ő is viszonzott. Hatalmas mosollyal az arcomon szálltam be az autóba.

- Jó elhiszem, hogy a kislány nagyon aranyos volt, de mi van, ha beteg leszel? – fordult felém Niall aggódó tekintettel.

- Nyugi nem lesz semmi bajom. – tettem a kezem a vállára.

- Jó csak aggódóm érted. – hajolt közelebb és egy lágy csókot, nyomot a számra.

- Most merre? – suttogtam az ajkai közé.

- Hozzám. – felelte. Mosolyogva bólintottam, hogy benne vagyok az ötletében. Elindította a kocsit és már útban is voltunk a házához, ahol csak mi vagyunk, és senki nem zavarhat meg minket. Fél óra múlva már ott is voltunk Niall előkereste a kulcsait és, amint kattant a zár szabad bejutásunk volt a házba. Leellenőrizze, hogy senkinek sem jutott-e eszébe, hogy pont most látogasson el hozzá. Szerencsénkre az egész ház üres volt eddig.

- Tudod ez a ruha nagyon jól áll rajtad, de szívesebben látnám most a padlón. – mutatott a rajtam lévő vérvörös ruhára, amint felértünk a szobájába. Lassan sétált felém egyik kezét felvezette a hátamon megfogta a ruha cipzárját, s lassan lehúzta azt ennek köszönhetően az a földön kötött ki. Tekintetét végig vezette rajtam és még közelebb lépet aztán ajkait az enyémre tapasztotta kezét pedig levezette a fenekemig. Értettem a célzást megemelt én pedig lábaimat a csípője köré fontam. Kezeimmel a rajta lévő fölös ruhadaraboktól kezdtem megszabadítani. Nem sokkal később már meztelenül feküdtünk az ágyon. Tudtam, hogy innét már nincs vissza út. Niall kérdő tekintettel vizsgált.

- Öhm..erről a témáról még nem beszéltünk, de te..izé..öhm tudod, mire gondolok. – kezdte szégyellősen, s tarkóját vakargatta.

- Nyugi nem te leszel az első. – nyugtattam. Arcán megkönnyebbültséget véltem felfedezni, de szeme azt sugallta, mintha emiatt csalódott lenne. Nem sokat törődtünk ezzel a témával, ajkaival újra lecsapott az enyémekre, s nyelveink vad táncot jártak. Közben méretes férfiasságával belém hatolt, aminek következtében apró sikoly hagyta el a számat. Hagyta, hogy megszokjam méretét utána lassan kezdet mozogni bennem. Minden egyes tolásnál aprókat nyögtem belőle pedig férfias morgások törtek fel. Kezeimmel hátát karmolásztam ő pedig a nyakamat csókolgatta. Ahogy kezdtem megszokni egyre gyorsabban mozgott a csendes szobát nyögéseink töltötték be. Éreztem az alhasamban azt a bizonyos érzést.

- Niall mindjárt. – figyelmeztettem két nyögés között.

- Ha nem bírod, sikítsd a nevemet. – suttogta a nyakamba. Hirtelen felvezérléstől vállába haraptam, amit ő egy morgással díjazott.

- Niall. – sikítottam nem sokkal később és körmeimet bele mélyesztettem a hátába az egész testemet elöntötte orgazmus. Niall még csinált pár levezető tolást és ő is belém élvezet. Lihegve mászott le rólam, s feküdt mellém. Ránk terítette a takarót én a mellkasára hajtottam a fejemet ő pedig szorosan magához ölelt.

- Szeretlek. – suttogta és bele puszilt a hajamba.

- Én is.

*Reggel*

A telefonom csörgésére keltem hirtelen nem is tudtam, hogy hol vagyok, de mikor megláttam a mellettem fekvő szőkeséget az éjszaka eseményei újra lepörögtek előttem. Vörösödő fejjel nyúltam a halkan zenélő készülékért, de amint megláttam ki hív abban a pillanatban lenyomtam a piros gombot ezzel elutasítva a hívását. A telefonomat pedig lenémítottam, hogy ne halljam a hívásait. Mivel már visszaaludni nem tudtam ezért halkan felkeltem az ágyból és a még mindig édesen szuszogó Niallre néztem. Haja kócosan terült szét a párnán, szája résnyire nyitva volt, szempillái pedig néha-néha megrebegtette. Mosolyogva nyúltam a földön heverő ing felé, ami tegnap Niallen volt. Magamra vettem és, amilyen halkan csak tudtam elhagytam a szobát, s a konyha felé vettem az irányt azzal a szándékkal, hogy reggelit készítek. Mikor már a kávé is készen lett két kéz fonódott a derekam köré.

-  Jó reggelt hercegnőm! – csókolt bele a nyakamba. Érintésétől ez egész testemet kirázta a hideg. Mosolyogva nyújtottam felé a még gőzölgő italt, amit egy csókkal köszönt. Amint végeztünk a reggelivel visszamentünk a szobába. Reflexszerűen nyúltam a telefonom után, de bár ne tettem volna. Aputól vagy 20 nem fogadót hívásom volt és egy SMS-em. Félve nyitottam meg az üzenetét, amint elolvastam az állam a padlót súrolta. Elképedve mutattam a készüléket Niall felé, aki szintén döbbenten olvasta végig azt a pár sort. Miután végzet felemelte a fejét, s szorosan magához húzott.

- Nem engedem, hogy elvigyen. 

Írjatok komit és nyomjatok véleménygombot :) Előre is köszönöm.! :)