29. rész

Sziasztok! Öhmm... nem is tudom, hol kezdjem. Nagyon sajnálom, hogy hónapokat késtem a résszel, de semmi szabad időm nem volt rengeteget kellett tanulnom és általában fél ötre érek haza. Még egyszer nagyon sajnálom. A következő részt nem tudom, mikorra tudom összehozni. De a vége is már nagyon közel van. A részhez pedig jó olvasást! :)

Életemben talán most először éreztem azt, hogy igen boldog vagyok. Ez az állapot tartott pár órán át, amíg apám úgy nem döntött, hogy újra megkeseríti az életemet. Pont akkor, mikor érzem, hogy minden a helyén van és minden passzol. Csak egy hülye SMS és vége ennek az érzésnek. Nem tudom, hogy hogyan gondolta, de abban biztos lehet, hogy nem fogok elmenni hozzá. Még, ha térden állva könyörög, hogy költözzek hozzá és a cafkájához, még akkor sem fogok vele elmenni. Nem hagyom itt anyát, Norát, a srácokat, de legfőképpen Niallt nem. Fogalmam sincs, mit képzel, hogy csentitt, egyet és én már repülők is hozzá. Hát akkor nagyon elhitte. Már régen nem vagyok kislány és én is el tudom dönteni, hogy kivel akarok élni.

- Lizzi minden rendben van? – hang hallatán felemeltem a fejem és Gemma aggódó tekintetével találtam szembe magam. Gemma és anyukája Ann és nevelőapjúk Robin tegnap este értek ide. Anya nagyon örült, hogy hosszú évek elteltével újra láthatja a testvérét és én is nagyon örültem, hogy végre megismerhetem az egyetlen lány rokonomat is. Ők ketten egész nap az esti vacsorát készítették, amibe Nora anyukája is besegített nekik. Én pedig Gemmával töltöttem a nap nagy részét. Mivel neki is voltak az ajándékvásárlásban elmaradásai és nekem is ezért együtt indult neki. Amiből végül az lett, hogy magunknak vettünk ruhákat, az ajándékokat pedig zárás előtti utolsó fél órában szereztük be.

- Persze nem sokára kész vagyok. – válaszoltam neki mosolyogva.

- Jó, lent találkozunk a többiek is nem sokára itt lesznek. – emlékeztetett, s azzal a lendülettel be is csapta maga után az ajtót. Mosolyogva ráztam meg a fejem és a földön heverő szatyrokat félre rugdosva nyitottam ki a szekrényem ajtaját, ahonnét elővettem az ajándékokat. Betettem őket egy üres táskába és elindultam a nappali felé, aminek a közepén egy hatalmas asztal volt megterítve a vendégek részére. Nem messze tőle állt a gyönyörű karácsonyfa, amit Gemmával és Norával együtt díszítettünk fel, még a családjaink férfi tagjai kint tették fel a karácsonyi világítást, amiben Harry és Niall is kivette a részét azzal, hogy ők nézték, hogy hogyan fog festeni a feljáró végéről. Robin ismerte őket a legjobban szóval, inkább nem vonta be őket a feladatba, mert nagyon jól tudta, hogy a két fiú inkább csak hátráltatná őket. Őszinte leszek megértem miért nem vállalta a kockázatot. De a végeredményt figyelembe vége minden nagyon szép lett. A kezemben lévő táskát betettem a fa alá és csatlakoztam, a már asztalnál ülő társasághoz mosolyogva néztem körbe. Minden tökéletes volt, hiszen azok az emberek vettek körül, akiket mindennél jobban szeretek. Ahogy körbe néztem egyetlen egy személyt nem találtam még hozzá Liamet. Pont mikor oda fordultam volna a mellettem ülő barátomhoz, hogy rákérdezzek, hogy merre van a bandatársa nyílt az ajtó és a hiányolt személy lépet be rajta, de amint megláttam az állam a padlót súrolta. Nem, nem Liam kinézete miatt eset le az állam, hanem azért mert nem volt egyedül. Utána rögtön egy alacsony, barna hajú, nagyon csinos lány lépet be, akit biztos, hogy ez előtt még egyszer sem láttam. Érdeklődve figyeltem, és erősen gondolkodtam rajta, hogy még is ki lehet.

- Egy kis figyelmet kérnék! – szólat meg Liam mire majdnem mindenki rá emelte a tekintetét, kivéve Louis, aki még mindig valami filmről magyarázott, amit nem rég látott a moziban. Liam még egyszer megköszörülte a torkát, hogy jelezzen barátjának, de ő csak tovább folytatta a mondandóját. Mire Eleanor szem forgatva ráütött egyet a fejére.

- Ezt most mi…ja – fordult barátnője felé és a kezét a fejére tette, de mielőtt befejezhette volna a mondatott El Lamék irányába mutatott.

- Na, most, hogy végre mindenki ide figyel, szeretném nektek bemutatni a barátnőmet. – fordult mosolyogva a lány felé.

- Mindenkinek nagyon boldog karácsonyt remélem nem probléma, hogy csak így hívatlanul beállítottam. Egyébként Sophia Smitht vagyok. – kezdte félénken a többiek csak intettek, hogy semmi baj és rögtön visszatértek a félbe hagyott dolgukhoz. A lány csak félénken nézet Liamre, aki megrántotta a vállát és, ahogy én nem sokkal ezelőtt ő is oda ment a fához az ajándékokkal. Megeset a lányon a szívem, így miután egy öleléssel köszöntöttem Liamet oda mentem hozzá is bemutatkozni, ahogy Perrie is. Nagyon kedves volt velünk és közvetlen is, aminek én személy szerint nagyon örültem. Még váltottunk pár szót, s utána mindenki visszaült a helyére, mert ha jól hallottam, akkor elkészült a vacsora, amivel anyuék egész nap szenvedtek.

- Várunk még valakit? – kérdezte Nora és egy üres székre mutatott Ric mellett, aki pont akkor tette el a telefonját. S, mikor szólásra nyitotta a száját megszólalt a csengő ő pedig rögtön felpattant.

- Már nem. – közölte és kinyitotta az ajtót. Amin egy nagyon ismerős fiú lépet be, és egy öleléssel köszöntötte Ricet. Kikerekedett szemekkel néztem Niallre, aki éppen Louissal nevetett valamin. Ezért kezemet a combjára tettem és elkezdtem rázni a lábát, amire rögtön kérdő tekintettel fordult felém.

- Ő az. – suttogtam. Most már nem csak kérdően, hanem zavarodottan vizsgált.

- A fiú, akit múltkor láttunk Riccel. – mutattam a bejárat felé, ahol ők még mindig beszélgettek. Niall jobban megnézte a fiút.

- Tényleg hasonlít. – rántotta meg a vállát és elkezdett szemezni az előttünk lévő nagytál sült krumplival. Kösz Niall veled is most nagyon sokra mentem. Ric után lépet be ő is a nappaliba, ahogy végig néztem rajta semmiféle félelmet nem láttam rajta. Magabiztosnak és kicsit nagyképűnek tűnt. De azt meg kell hagyni nem volt ronda, sőt kimondottan helyes volt. Barna haja olyan szél fújta stílusban volt, szemei barnán csillogtak, de még is a legfurább számomra, hogy szemüveg volt rajta, ami utóbbi alkalommal nem láttam. Lehet kicsit elbambultam a bámulásában, mert azt sem éreztem, hogy a velem szemben ülő Gemma folyamatosan rugdalja a lábamat csak akkor éreztem, meg mikor akkorát belém rúgót, hogy azt hittem eltört a sípcsontom. Amit egy hangosra sikeredet kiáltással nyugtáztam, mire minden szem rám szegeződött. Gyorsan bocsánatot kértem, s az asztalon pihentet kezeimet sokkal érdekesebbnek találtam.

- Na, hol is tartottam. – gondolkodott el Ric. A szemeim kikerekedtek. Ő végig beszélt? Kérdeztem magamtól. – Ja, igen ő itt a fiam Oliver Winter. – itt a szemeim még nagyobbak lettek, ha ez lehetséges. Ricnek van egy fia. Anya felé néztem, aki eltűnt mellőlem, s akkor vettem észre, hogy már Ric és a fia felé tart.

- Annyira boldog vagyok, hogy megismerhetlek nagyon sokat hallottam már rólad. – ölelte magához a fiút, aki viszonozta anya gesztusát. Egész vacsora közben magamon éreztem Oliver tekintetét, ami próbáltam figyelmen kívül hagyni és inkább a bal oldalamon ülőkkel próbáltam kommunikálni, ha anya nem beszélt volna nekem a másik oldalamról, arról, hogy szerinte milyen helyes Ric fia, meg milyen jól összeillenék vele ennél a mondatnál megakadt a falat a torkomon és majdnem megfulladtam. Miután már nem bírtam elviselni Oliver fényezését anyától elnézést kértem, s Norát magam után húzva indultam meg a lenti mosdó felé, ahol magunkra zártam az ajtót.

- Ezt miért kellett pont figyeltem a szüleimet, hogy nehogy valami hülyeséget mondjanak rólam Harrynek. – panaszkodott és összefont karokkal ült le a kád szélére.

- Bocsi, de anya már teljesen kiakaszt. – túrtam bele mindkét kezemmel a hajamba. Nora kérdőn figyelt, míg én fel-alá járkáltam a helységbe.

- Ülj már le, mert elszédülők tőled. – szólt rám hangosabban, mire megálltam neki dőltem a falnak, s az mentén lassan lecsúsztam. – Mond már, mert itt hagylak. – állt fel és már indult is kifelé.

- Anyám egész vacsora alatt azt magyaráztam, hogy Oliver és én mennyire összeillenénk. – mondtam és a padlót kezdtem el kémlelni.

- Anyád meg van húzatva? – szólalt meg pár perc múlva Nora – Azt hittem bírja Niallt. – guggolt le ő is mellém.

- Én is azt hittem. – fordultam felé. – De úgy tűnik elég jó színész. – nevettem fel kínosan. Nem hiszem el, hogy anya ennyire Niall ellen van, hiszen nem tett velem semmi rosszat, ha a koncert utánit nem vesszük annak, bár az is az én makacsságom miatt történt.

- Gyere, menjünk, vissza még a végén azt hiszik, hogy lehúztuk magunkat a WC-n. – nevetett fel Nora, s a kezemnél fogva húzott fel. Mikor visszaértünk anyának ujjra csak a hűlt helyét láttam, aminek most kimondottan örültem. Mosolyogva ültem vissza Niall mellé, aki egy csókot nyomot az arcomra és kezeit összekulcsolta az enyémekkel.

- Minden rendben? – kérdésére lehajtottam a fejem, s az összekulcsolt kezünket vizsgáltam. Hát hol is kezdjem, igen! Az anyám látszólag nem bír, s megpróbál összehozni a pasija fiával, aki az óta lesem veszi róla megjelent. De ezeken kívül minden a legnagyobb rendben. Törtem ki magamban. Mosolyt erőltettem az arcomra, s újra Niallre néztem vagyis, hát inkább a mögötte lévő fára.

- Persze. Nincs semmi gond. – tartottam még mindig a mosolyomat, de most már tényleg őt néztem. Arcán a vonások megenyhültek, s ajkait mosolyra húzta aztán egy csókot nyomot a homlokomra. S visszafordult a nevető Louis felé, akinek már a könnyei is folytak, ebben semmi fura nem lett volna, ha a többiek nem néztek volna rá értetlenül. Azt már megszoktuk, hogy Louis bármin tud nevetni, még akkor is, ha az nem vicces.

- Édesem, Louis jól van? – kocogtatta meg a vállam anya, s aggódó tekintettel nézet az említett fiú felé, aki már a könnyeit törölgette.

- Persze nála ez normális. – nyugtattam meg. Miután végeztünk a vacsorával mindenki megkapta a neki szánt ajándékot.

- Lizzi! – lépet mellém Ric. – Figyelj, nem tudom, hogy te mit szólnál hozzá, ha anyáddal magasabb szintre lépnénk a kapcsolatunkban. – vakargatta meg a tarkóját. Magasabb szintre lépni a kapcsolatukkal, hiszen már felnőttek, mi lehet ennél magasabban? –kérdeztem magamtól. De ebben a pillanatban rögtön leesett, mire gondol. Szemeim kikerekedtek, ha meg teszi ezt a lépést, akkor a fia a mostohatestvérem lesz, így anya nem fog majd nekem róla ódákat zengeni, s ez lenne a jó része. De ha meg teszi, akkor ide fog költözni, ami nem akkora probléma, s magamat ismerve jó, ha van egy orvos a háznál. De mi van, ha hozza magával a fiát. Kérdések ezrei keringtek bennem érvelve a jó és a dolog rossz oldalai mellett, valamiért mindig a jó dolgok mellett érvelt az a kis hangocska a fejemben. Szeretném, ha anya végre valaki olyan mellett legyen boldog, aki nem olyan, mint apa. Aki nem hagyná ott semmiféle szőke cicababáért és tényleg szereti. Ahogy elnéztem Ric arcát, amin érzelmek ezrei játszódtak le éreztem, hogy nem csak tisztességből kéri ki az én véleményemet is, hanem azért mert tényleg érdekli, mit szólok hozzá.

- Szeretném, ha anya boldog lenne, és úgy gondolom, melletted az lehet. – mosolyogtam rá, mire ajkait megkönnyebbülő sóhaj hagyta el, s hirtelen magához ölelt. – Üdv a családunkban. – öleltem én is magamhoz. ’Üdv a családunkban’ ez a mondtam mit is jelent. Hát vagy egy világhíres unokatestvérem akkor itt van Gemma, aki mint kiderült egy zseni, Ann, aki a legaranyosabb nő, akivel eddig találkoztam. Robin Ann férje, aki még nem sikerült annyira megismernem, de anya nagyon jól kijön vele. S itt vagyok én a néha kibírhatatlan, makacs, szót fogadatlan éppen, hogy felnőtt lány, aki nem sokára a mostohalánya lesz.

- Remélem, jobb leszel, mint apa. – motyogtam a leghalkabban, de Ricnek még így is sikerült meghallania.

- Minden meg fogok tenni értem. – ígérte.

- Lizzi beszélhetnénk? – lépet mellénk Niall, s egyik kezével át karolta a derekamat és úgy húzott el Ric elől, miután bólintottam. A többiektől egy távolabb lévő csendesebb helyet kerestünk, ahol leültünk. Kérdőn fordultam Niall felé, aki mosolyogva nézet, de szemében a félelem apró szikráját véltem felfedezni.

- Mit szeretnél? – kérdeztem, s a kezemet az övéire csúsztattam.

- Ugye mondtam, hogy csak két ünnep között tudok haza menni és arra szeretnélek megkérni, hogy tarts velem. – pislogott nagyokat mire elmosolyogtam, de azzal együtt el is öntöttek a kételyek. Mi lesz, ha Niall szülei nem kedvelnek meg, vagy én nem jönnék ki velük?

- Niall én, én nem tudom. Nem szeretnék, a terhetekre lenne és… - nem tudtam befejezni a mondatom, mert Niall azonnal közbe vágott.

- Szeretném, ha a velem jönnél Mullingarbe. – szorította meg a kezeimet. – A szüleim és Denis is meg szeretnének ismerni. – győzködött.

- Jó veled megyek. – mosolyogtam rá, mire ő közelebb hajolt és egy csókot nyomot az ajkaimra. Mire a gyomromban lévő lepkék újra életre keltek. Ott abban a pillanatban a keletnél is jobban szerettem volna őt tovább csókolni, de tudtam, hogy ebben a helyzetben ezt most nem tehetem meg, mivel Ric nem sokára meg fogja kérni anyám kezét. Még maga a gondolat is furán hangzik, de tudom, hogy ha ez megtörténik, akkor anya lesz a legboldogabb ember a világon. Mikor visszaértünk a mi kis táraságunkhoz Ric éppen akkor kért egy kis figyelmet senki sem értette mi történik én pedig csak mosolyogtam, mint valami idióta.

- Ha anyád igent mond, a húgom leszel. – hallottam meg magam mögül egy hangot, mire kicsit megugrottam. Lassan megfordultam, s szembe találtam magam vele. Barna szemei a fényben sokkal szebben ragyogtak, nem tudtam elszakítani róla a tekintettemet. Akaratomon kívül is sokkal helyesebbnek láttam, mint eddig. Mi? Elég volt Lizzi nem gondolhatsz róla ilyeneket, hiszen neked ott van Niall! S, amúgy is a kék szemű fiúkat szereted! Neki pedig barna szeme van! – hallottam meg azt a bizonyos kis hangocskát üvöltözni velem a fejemben. Megráztam a fejem s elkaptam róla a tekintettem.

- Amúgy még nem volt lehetőségem bemutatkozni Oliver Winter vagyok. – nyújtotta felém a kezét. Amit egy kis ideig csak bámultam, s mikor éppen készültem volna kezet fogni vele valaki megelőzött.

- Niall Horan! Lizzi barátja. – szólalt meg mellőlem Niall, én pedig csak a két fiú között kapkodtam a fejem.

- Igen tudom, hogy kivagy olvastam rólad pár újságba. – mosolygott Oliver. Niall pedig helyeslően bólintott. Végül nekem is sikerült hivatalosan bemutatkoznom Olivernek, aki nem sokára a mostoha testvérem lesz. Lenyűgöző.

- Kristen Cox lennél a feleségem? – térdelt le Ric anyám elé, akinek szemei hatalmasra nőttek kezét szája elé kapta, s megszólalni sem tudott. 

Írjatok komit és nyomjatok véleménygombot :) Előre is köszönöm.! :)