22. rész

Lizzi Mayer

Reggel korán keltem, s az első dolgom az volt, hogy kinézzek az ablakon. Csak az óriási medencét láttam, ami a fél hátsó udvarunkat elfoglalta, meg az ébredező várost és azt, hogy nagy pelyhekben esik a hó. Utána a fürdő felé ve… Várjunk csak! Esik a hó. Óriási mosoly húzódott a számra, s nem érdekelt, hogy még pizsamában vagyok leszaladtam a lépcsőn, s elkiáltottam magam, hogy esik a hó. Anya komásan jött ki a szobájából, s nem értette mire van ez a nagy izgatottságom. Én pedig csak az ablakon kifelé mutogattam neki, hogy végre esik. Felkaptam magamra a csizmám, s a kabátom úgy futottam ki az udvarra. A szomszédok biztos hülyének nézhetnek, hogy egy rövidnadrágban, kabátban és csizmában rohangálok az udvarunkon, mint egy kisgyerek. Őszintén annak is éreztem magam. Jó volt megfeledkezni arról, hogy mi történt velem, ha az csak egy kis időre sikerült csak. Megálltam az udvar közepén és felnézem az égre, s becsuktam a szemem úgy forogtam körbe és élveztem, hogy a leeső hópelyhek az arcomra esnek.

- Khmm.. – hallottam meg egy hangot, az utcáról. Ijedten fordultam a hang irányába, s szembe találtam magam a postással(?), aki elég érdekesen méregetett, de nem szólt semmi csak, meg rántotta a vállat és a kezembe nyomta a leveleket és az újságot, s minden szó nélkül tovább ment. Amint eltűnt elnevettem magam, s besiettem a házba. Anya már nagyban csinálta a reggelit én letettem az asztalra a leveleket, leültem a pulthoz egy bögre kávé kíséretében, s elkezdtem olvasni az újságot. Aminek a címlapján meglepő módon Nora(!) és egy göndör hajú fiú volt. Szemeim kidülledtek, s a kávét is kiköptem, - amitől anyám elég mérgesen nézett rám – amikor megláttam a következő képet, ahol Nora, s az a fiú éppen csókolóztak. Tekintetemet visszavezettem a szalagcímre, ahol hatalmas betűkkel virított a következő mondat: Harry Stylesnek (19) barátnője van! Nem tudtam mit reagáljak erre hisz Nora nem olyan, hogy valami felkapott sztárral leálljon. Lehet, hogy csak félre néztem? Hogy erről megbizonyosodjak tekintettem lejjebb vezettem a cikkben. S találtam számomra egy érdekes bekezdést. „ A sajtó általában Harry Styles nő ügyitől hangos. De most úgy látszik megállapodott a gyönyörű 18 éves magyar származású lány mellett, akivel nem egyszer kaptuk már lencsevégre. A lány történetesen a göndör hajú énekes unokatestvérének, Lizzi Mayernek (17) a legjobb barátja. Akiről tragikus balesete óta semmi hírűnk, s az előtt sem volt valami sok. Csak annyit tudunk róla, hogy nagyon sokszor látták együtt a banda ír tagjával, Niall Horannal (20).” Mi? Az állam a padlót súrolta. Muszáj felhívnom Norát. Az újságot félre téve rohantam fel az emeletre a telefonomért. Amint megszeretem kikerestem Nora számát, s már hívtam is. Öt csengés után fel is vette.

- Haló! – szólt bele egy rekedtes hangú fiú. Hirtelen azt hittem rossz számot hívtam, de gondolom ő lesz az, akivel összehozták Norát az újságba. Juj, mi is volt a neve Harry?

- Szia! Tudnád adni Norát? – kérdeztem, s reménykedtem a pozitív válaszban.

- Hát ő éppen fürdik, de megvárhatod, vagy majd szóljak neki, hogy hívjon vissza? – kérdezett vissza.

- Te vagy Harry igaz? – vontam kérdőre a még mindig rekedt hangú fiút a vonal másik végén.

- Igen én vagyok. – felelte és éreztem a hangján, hogy mosolyog.

- Otthon vagytok? Zavarna, ha át mennék, hogy személyesen beszélhessek Norával? – tettem fel az újabb kérdésemet.

- Persze, gyere csak. – egy megkönnyebbülő sóhaj, hagyta el a számat. Még meg kérdeztem merre is laknak elmagyarázta, hogy csak egy utcával laknak feljebb, s ne aggódjak, majd ki megy a ház elé. Megköszöntem neki, s miután letettem a telefont. Egyből a gardróbom felé vettem az irányt, ahol magamra kaptam valami meleg ruhát. Át mentem a fürdőbe feltettem egy alap sminket és felkötöttem a hajam. Telefonom zsebre tettem, lesiettem a lépcsőn magamra kaptam a csizmám a kabátom, s reggeli nélkül elhagytam a házat. A hóesés még mindig nem állt el, aminek kifejezetten örültem. Követem Harry útba igazítását, s amikor a másik utcába értem rögtön feltűnt az egyik feljárón álldogáló emberke. Gondoltam ő lesz Harry, mivel göndör fürtjei valamennyire kilógtak a sapkája alól. Amikor meg látta, hogy közeledek elindult felé. Egy hatalmas mosoly kíséretében magához ölelt, amin először meglepődtem, de ha minden igaz, akkor a rokonom. Kis hezitálás után én is viszonoztam gesztusát. Amit nagy örömmel fogadott, s még jobban magához húzott. Nem sokkal később már fuldokoltam olyan erősen ölelt.

- Harry nem kapok levegőt. – szólaltam meg visszafojtott hangon. Ő pedig sűrű bocsánatkérések közepette engedett el, s vezetett be a házba. Amint beértünk különös érzés fogott el, mint már jártam volna itt. Nagyon ismerős volt minden. A nappali felől nevetések, s kiabálások hallatszódtak. Harry magabiztosan ment előttem, de én megtorpantam, s nem voltam biztos magamban. Tényleg be akarok én oda menni? A göndörke is észrevette, hogy nem követem ezért visszajött, s a kezemnél fogva húzott maga után. A nappaliban az a két fiú ült a tévével szembe és xboxozott, akik tegnap ki vitték a szőke fiút mielőtt meg üthette volna Adamet. Egy másik pedig ült a kanapén, s hangosan szurkolt valamelyik fiúnak egy bögre kávé táraságában. Harry megköszörülte a torkát, hogy észrevegyék, de túlságosan bele voltak merülve a játékba. Egyedül csak a kanapén ülő fiú nézett felénk, s mikor észrevett hatalmas molyra húzta ajkait, s intett, hogy üljek le mellé. Kérdőn néztem Harryre, aki csak intett, hogy nyugodtan menjek, ő addig szól Norának. Bólintottam, s a kanapé felé vettem az irányt, s félénken letelepedtem a gőzölgő italt szürcsölő srác mellé.

- Nyugi nem harapok. – mosolygót. – Liam vagyok. S ne fáradj, ismerlek.  

- Kinek szurkolunk? – nézem rá mosolyogva.

- Zaynnek.  – mutatott a fekete hajú fiúra, aki röhögve előzte le a mellette ülő barna hajú srác kocsiját, akinek a száját apró káromkodás hagyta el. Még vagy tíz percig játszották, mikor a fekete hajú srác megnyerte a versenyt.

- Ez az, na, ki a király? – pattant fel kiabálva a mellette ülő fiú mérgesen dobta el a kezében lévő konzolt.

- Visszavágott követelek. – állt fel ő is és ingerülten kiabált bele az idiótán táncoló(?) fiú arcába, s a földre mutatott.

- Azt lesheted Tomlinson. – kiabálta, s kiugrált a helységből. Oké ez fura volt. Könyveltem el magamban. Az a bizonyos Tomlinson segélykérően fordult a mellettem ülő fiú felé, amikor észrevett.  Szája hatalmas mosolyra húzódott, s minden dühe egy szempillantás alatt eltűnt.

- Lizzi te itt? Hogy-hogy? – kiáltott fel jó kedvűen, s leült mellém az egyik kezével pedig át karolta a vállamat.

- Jól hallottam, hogy Louis azt mondta, hogy Lizzi itt van? – kiabált vissza a konyhából Zayn, ha jól emlékszem.

- Nem Malik! Csak képzelődtél. – válaszolt neki, s gonosz mosolyra húzta a száját. Liam rosszallóan meg rázta a fejét. A kék szemű fiú még mindig mosolyogva rántotta meg a vállát.

- Zayn nem képzelődtél Lizzi itt van. - nyugtatta meg a konyhában lévő fiút. Aki két bögrével lépet vissza a nappaliba, s az egyiket a kezembe nyomta, amiért nagyon hálás voltam, mert az otthon nem sikerült elfogyasztanom. Ő csak biccentett, s a sajátjával leült a fotelba.

- Hé, nekem nem hoztál? – kérdezte Louis, s kereszt be fonta maga előtt a kezeit és bevágta mű ducit. Zayn csak nevetett rajta, s egy ’csinálj magadnak’ biccentéssel le is rendezte a duzzogó fiút. Aki felállt, s mint egy kis gyerek, aki nem kapott csokit olyan arckifejezéssel hagyta el a szobát. Kérdőn néztem utána.

- 22 éves lesz. – fogta a fejét Liam. Zayn csak tovább nevetett nekem pedig lesett az állam. 22 éves lesz? Azt hittem fiatalabb a viselkedése alapján, nagyon megdöbbentem. Jó úgy beszélek, mintha én reggel nem kint játszottam volna a hóesésben. Pár pillanat múlva már vissza is ért kezében egy sárgarépás bögrével, visszaült mellém.

- Látom jól elvagytok. – jött be a nappaliba Harry mellette pedig az én drága barátnőm jött. Egy mosolyt küldtem felé, mert nem tudom, hogy mennyire is utál a tegnapi véget. Ő csak letette a telefonját az asztalra, s szorosan magához ölelt.

- Szívi annyira hiányoztál. – mondta, s éreztem a hangján, hogy mindjárt elsírja magát, ahogy én is.

- Beszélhetnénk? – kérdeztem, mire bólintott. S magával húzott a konyhába. Öntött magának egy bögre kávét, s mintha otthon lenne fel ült a pultra. Én a konyha asztalnak támaszkodtam, s elkezdtem mesélni neki mit olvastam reggel az újságba. A reakciója hasonló volt, mint az enyém annyi eltéréssel, hogy ő erre számított.

- Mindenki a nappaliba most! – kiabálta el magát Liam. Nora intett a fejével, hogy jobb, ha megyünk, nem szeretne Liam féle kiborulást, bár úgyis kapunk belőle. Már mindenki ott volt, de még mindig nem kezdte el mondani mi baj. Louis és Zayn között foglaltam helyet a kanapén.

- Kit várunk? – néztem az ideges Liamre. Aki csak a lépcső irányába mutatott, ahonnét lábdobogásokat lehetett hallani, s nem sokkal később két szőke fejet láttam meg. Az egyik azé a fiúé volt, aki tegnap meg akarta verni Adamet és, akivel az újság szerint sok időt töltöttem. A mellette álló lány pedig Dina(?) volt. Ő mit keres itt? Főleg vele? Kezeim ökölbe szorultak, s valami fura érzés öntött el. S a levegőt is a kelleténél gyorsabban vettem.

- Jaj Lizzi, de jó, hogy látlak. – ölelt magához Dina, ami hatására engedtem az ökleim szorításán, s próbáltam kiverni a fejemből az előbbi érzelmeimet. Mosolyt varázsoltam az arcomra, s viszonoztam Dina gesztusát. Amint elengedett, leült Liam mellé a fotel karfájára. A szőke fiú az ajtóban meg állt, s maga előtt összefonva a karjait dőlt neki az ajtófélfának. Liam felállt, s egy újságot - amit reggel olvastam - dobott le az asztalra. Az első Louis volt, aki az újságért nyúlt, s hangosan olvasta fel a főcímet.

- Hát ezt eddig is tudtuk. – rántotta meg a vállát, s visszadobta az asztalra a napi lapot. – Meg elég jó képek vannak benne. – nevetett fel, s tekintette köztem és a szőke hajú fiú között pásztázott. Először nem értettem, hogy mire gondol, de amikor elvettem az újságot, s megláttam benne ezt a képet. Az állam újra a padlót súrolta, rá néztem az ajtó mellett álló fiúra utána vissza a képre, hogy meggyőződjek róla, hogy tényleg ő-e az. S igen ő volt az a fiú, akivel a képen szerepeltem.

- Ez tényleg jó kép. – szólalt meg mellőlem Zayn is, amire kicsit összerezzentem. Felnéztem, s az idiótán mosolygó Zaynnel találtam szembe magam, s az idegesen fel-alá járkáló Liammel. Niall ellökte magát a faltól, s kivette a kezemből az újságot, hogy ő is megnézhesse a képet.

- Tényleg jó, de Harryék képe sem rossz. – nevette el magát, s Nora kezébe nyomta az újságot. Liam feje már vörösödött az idegtől.

- Nem azért adtam az újságot, hogy a képeitekben gyönyörködjetek. – kelt ki magából Liam, s mintha egy kis füstfelhőt láttam volna kitörni a füléből. A napi lap újra visszakerült az asztalra, s lélegzett vissza fojtva vártuk a düh kirohanását. – Azért adtam oda, hogy tanuljatok belőle. Harry – nézett a göndör srácra, aki a lábát érdekesebbnek találta, mint, hogy szembe nézem az őrjöngő barátjával. – nektek megmondtam, hogy ne esetek egymásnak az utcán. Azt hittem tanultatok abból mikor a húgod – mutatott Norára, aki a szája szélét rágta – felhívott, s elküldte az udvaron készült képeket.

- Liam sajnálom én nem tudtam vissza fogni magam. – vállalta fel az esetett Nora.

- S ti? – nézet felváltva rám és Niallra. Kicsit meg ijedtem a hangneme miatt, s én is érdekesebbnek találtam a padlót. Csak egy lemondó sóhaj hagyta el a száját, s újra kényelembe helyezte magát a fotelben közben a fejét a tenyerébe temette.  Már egy ideje néma csendben meredt meredtünk magunk elé, ha nem tél lett volna, akkor akár a légy zümmögését is lehetett volna hallani. A beállt csendet a csengő hangja törte meg. A fiúk ijedten néztek össze, hiszen nem vártak senkit. Zayn felvállalta, hogy majd ő nyitja, s ha valami olyasmi ember az, akkor elküldi melegebb éghajlatra.

- Hát te mit keresel itt? – kérdezte döbbenten. – Igen itt van. – nem hallottam, hogy mit kérdezett csak, hogy Zayn felnevezett, s ’azt lesheted’ felkiáltással becsapta az ajtót az érkező vendég előtt. Egy győztes mosollyal az arcán jött vissza, s ült le az előbbi helyére, amikor megint csengettek.

- Ezt nem hiszem el. Lou segítesz kidobni, vagy vigyem Niallt, hogy a tegnapi dolgát befejezze? – kérdezte Louist, s egy fél oldalas mosoly ült ki a szájára. Niallra néztem, aki a neve hallatán felkapta a fejét, s már ő is tudta ki áll az ajtó mögött és kezeit ökölbe szorította. Louis elgondolkozó fejet vágott, s felpattant a kanapéról.

- Megyek veled, nincs kedvem a rendőrségre járkálni, ha a mi szőkeségünk még a szart is kiveri abból a gyerekből. – nevetett fel, s Zaynnel együtt elindultak a bejárati ajtó felé. 

21. rész

Hi Guys.! Meghoztam az új részt :) Mindenkinek jó olvasást, s a végén írjatok komit, vagy nyomjatok vélemény gombot.
Nora Bencz

Idegesen és feldúltan hagytam el Lizziék házát nyomomban Harryvel, aki nyugtatni próbált, de nem sikerült neki. Csak is magamat hibáztattam az egész miatt. Miért nem mentem el érte én? Miért Adamet kellett küldenem? Gondolhattam volna, hogy ez lesz. Hiszen ismerem, minden alkalmat megragad, hogy Lizzi az övé legyen. S talán most- hála Lizzi amnéziájának – ez sikerülhet is neki. Idegesen rúgtam bele a kocsi kerekébe, s dőltem neki. Harry először szúrós szemekkel vizsgálta a gumit, hogy nem-e történt semmi baja. Utána szembe állt velem, hogy végleg lenyugtasson. Amit előre meg mondok, hogy nem fog neki sikerülni. Túlságosan is utálom magam. Tönkre tettem az egyik legjobb barátom kapcsolatát egy buta döntéssel.

- Nem a te hibád. Minden rendben lesz. - suttogta, s mind végig a szemembe nézett. Csak meg ráztam a fejem, hogy iszonyat nagyot téved. Semmi nem lesz rendben.

- De, hogy is nem. Ki másé lenne? – tettem fel a költői kérdést göndör hajú barátomnak. Ő csak megforgatta a szemeit és magához ölelt. Őszintén nélküle most biztos a szobámba ülnék, s verném a fejem a falba azon gondolkodva, hogy tehettem ezt. S talán egy régi barátom is elő kerülne, aki nélkül sokáig nem is tudtam élni. Újra bántanám magam. Itt létünk alatt is már sokat szemezgettem vele, de nem tudtam megtenni. Egyrészt mert, ha Lizzi vagy esetleg Harry megtudná, amit nem akarok, mert hatalmasat csalódnának bennem. Másrészt pedig nem szeretnék újra a kórházban kikötni, mint pár évvel ez előtt. Amikor a családunk szétomlott, s tudtam, hogy csak is miattam hagyott ott minket apa. Miért is? Mert egy nem várt gyerek voltam az apám, akiről semmit nem tudok csak annyit, hogy külföldre költözött, de hogy él-e vagy már nem, arról semmi elképzelésem sincsen. Egyszer sem vette a fáradtságot arra, hogy felhívjon vagy küldjön valami életjelet magáról, ezért mi sem tettük. Élete tovább a maga kis életét pont úgy, ahogy mi is. Anya az óta férjhez ment, s így lett Melissza a mostoha testvérem, aki akkor még csak 6 éves volt. Apu a volt feleségét egy autóbalesetben veszítette el, így csak Mell maradt neki, akit egyedül nem tudott, felneveli. Miután összeházasodtak én felvettem a nevelőapám vezeték nevét nem akartam emlékezni az igazi apámra, aki minden zokszó nélkül lelépet. Mostanra már bánom, hogy oly mély sebeket okoztam magamnak miatta, nem érdemelte meg. Még karácsonyra sem küldött semmiféle ajándékot, vagy egy képeslapot. Lelépet óriási űrt, hagyva ezzel a szívembe. Amit lassacskán, de kezd betölteni ez az öt örült körülöttem. Talán ez a legjobb dolog az egész eddigi életemben, hogy megismerhettem őket. Annak ellenére, amiket otthon mondtam róluk. S azóta megfogadtam, hogy soha többet nem fogok senkiről úgy ítélkezni, hogy nem ismerem.

- Nora itt vagy? – lóbálta előttem kezeit Harry. Nem tudom, mióta csinálhatja már ezt, mert arcára aggodalom ült ki, de mikor meg mozdultam egy megkönnyebbülő sóhaj hagyta el telt és kívánatos ajakit. Amint tényleg visszatértem csak akkor vettem tudomásul, hogy még mindig ugyan abban a pózban állók, mint néhány perccel ez előtt. Egy mosoly húzódott a számra, s Harry nyakába ugrottam, s ajkaim az övére nyomtam. Először meglepődött tettem miatt, de kezeit át fonta a derekam körül, s visszacsókolt. Jelen pillanatban nem érdekeltek Liam tiltó szavai miszerint ne esünk egymásnak az utcán vagy, hogy a paparazzók simán lefotózhatnak minket vagy, hogy esetleg a holnap valamelyik pletyka lap cím oldalán fogunk kikötni. Csak is a jelent tartottam fontosnak, ami meg majd következik, megoldjuk eddig is mindent megoldottunk, mert együtt voltunk és szerettük egymást.

- Szeretlek, s olyan jó, hogy itt vagy nekem. – váltam el tőle, s mondtam egyenesen a szemébe. Ajkai hatalmas mosolyra húzódtak, s egy csókot lehet az ajkaimra.

- Én is szeretlek. – suttogta, s szorosan magához ölelt. Hallottam, hogy mellettünk villant a fényképezőgép, ezért amilyen gyorsan csak tudtuk el engedtük egymást, s beültünk a kocsiba és faarccal elhajtottunk a helyszínről ezzel ott hagyva a még mindig fotózó paparazzót. Amint már a visszapillantó tükörből sem lehetett látni az ünneprontó lesifotós. Mindkettőnkből egyszerre tört ki a nevetés, s a srácokkal közöl lakás felé vettük az irányt. Néhány perc múlva már a kapubejáróban álltunk és vártuk, hogy kinyitódjon a kapu. Harry leparkolta az autót, s kéz a kézben léptünk be a házba, ahol nem az várt, mint amire számítottam. Az elképzelésem az volt, hogy Niall majd ugyan úgy fog viselkedni, mint Liam, amikor szakított Danivel. Repülő párnákra, gyógyteát készítő Louisra, zsebkendő szedegető Zaynre, s a kanapén henyélő Niallre, de e helyett a Liam, Zayn és Louis nyugodtan ült a tv előtt. Niallnek pedig semmi nyoma nem volt. Eltűnt. Ahogy Harryre néztem ő is valami ilyesmire gondolhatott csak ő ki is mondta hangosan.

- Srácok Niall merre van? – vonta őket kérdőre Harry. Louis száját barátja hangjára egy kisebb sikoly hagyta el, s majdnem leesett a kanapéról. A többiek csak jót röhögtek rajta, s mondták, hogy Niall fent van a szobájába. Amint láttam a fiúk nem nagyon akartak utána menni ezért magamra vállaltam a megterhelő feladatott, hogy felmegyek leellenőrzőm a szőkeséget. Amint Lou a kezembe nyomta a nyugtató teának szánt valamit, aminek elég ramaty illata volt. S elindultam fel felé csak akkor tudatosult bennem, hogy Harry szobáján kívül még nem láttam egyik srácnak sem a szobáját, pedig elég sokat járok hozzájuk. Megálltam Niall szobája előtt, s bekopogtam az ajtón. De nem érkezett semmi válasz. Újra megpróbáltam és akkor sem kaptam semmi választ. Már vagy ötödszörre játszottam el ezt a játékot, amikor meg elégeltem, s egy 'most bemegyek' kijelentéssel nyitottam be a szobájába, ahol a ruhák és kaja maradékok hevertek a földön, de Niall sehol sem volt. Ami nagyon meglepett, mondjuk a fiúk lent még azt sem vették észre, hogy mi megjöttünk szóval Niall simán le tudott lépni anélkül, hogy az valakinek fel is tűnt volna. Amint beljebb léptem, hogy meggyőződjek róla, hogy tényleg nincs, itt a telefonom elkezdet csörögni. Hamar elő kerestem a zsebemből, s a képernyőre pillantottam, ami Dina nevét írta ki. Mi akarhat?

- Szia! Mond! – szóltam be.

- Hali! Miért van az, hogy Adam olyan 5 perce ért haza és az óta is egy zene csatornát bámul, ahol éppen most adják a fiúk legújabb klipjét, s amikor Niallt közelről mutatják, ő egy győztes kíséretében bemutat neki? – vont kérdőre, s a háttérből tényleg hallottam a srácok hangját. Nagyot sóhajtottam, s elkezdtem neki elmesélni mi történt Lizziéknél. Addig felkutattam Niall szobáját, s biztosra vettem, hogy Niall tényleg lelépett. Dina épp mondani akart valamit, de hallottam, hogy a háttérben csengettek, s senki nem volt hajlandó ajtót nyitni, így muszáj volt neki.

- Pillanat. – mondta és gondolom elindult az ajtó irányába. – Niall te mit keresel itt? – kérdezte rémülten. – Te ittál? – vágta a fejéhez az újabb kérdést, amire Niallnak csak egy morgás volt a válasza.

- Niall? Niall ott van? – kérdeztem sürgetően. – Tarts ott, de ne csináljon semmi hülyeséget pár perc és ott vagyunk. – kiáltottam a telefonba és rohantam le a lépcsőn. A fiúk kérdőn nézek rám.

- Srácok gyorsan Niall Adamék lakásán van és részeg! – kiabáltam velük. Mindenki elkezdett készülődni Louis fogta a kocsi kulcsot, hogy majd vezet, de azonnal ki téptem a kezéből, azzal az indokkal, hogy úgy még holnapra sem érnénk, oda én vezetek. Bepattantattam a nagy sárga buszuk(?) vezető ülésére Louis mellém a többiek pedig hátra. Pár perc múlva oda is értünk sietve ugrottam ki a kocsiból a srácok valamennyivel lassabban, mert talán picit át léptem a meg engedett sebesség határt, s úgy vetettem, mint a Daniel a taxiban. Büszke voltam magamra. Felfutottam a harmadik emeletre, s egyik volt lakótársam nyitott ajtót, amint beléptem nyomomba a fiúkkal rögtön hallottam a nappaliból kiáramló veszekedés zaját. Sietős léptekkel indultam el, de amint beértem egy sikoly hagyta el a szám. Pont, mint mikor még a hotelben voltunk Adam vérző orral feküdt a földön és… és mosolygott. Ez volt az, amivel iszonyatosan feldühítette Niallt, aki elsötétült tekintettel nézte az előtte fekvő fiút, s próbálta meg ütni, de mivel Dina lefogta ez nem sikerült neki. A többiek csak ott álltak mögöttem s nézték a jelenetet, ahelyett, hogy segítetek volna szegény lánynak. Várakozóan fordultam feléjük, ami egyből érettek. Zayn és Louis elindultak, s úgy, mint Lizziéknél megfogták Niall hónalját, s elkezdték kifelé cipeli a lakásból közben Harry nyugtatgatta. Liam egy zsebkendőt dobott Adamnek a földre, s Dina felé fordult.

- Köszi, Dina a segítséget, de innét már át vesszük. – mosolygott a lányra, aki csak egy bólintással jelezte, hogy értette. Mi is követük a fiúkat le az autóig, mikor hallottam, hogy valaki fut utánunk. Kérdőn fordultam hátra, mikor meg láttam Dinát meleg téli kabátba öltözve fején sapkával. S közölte velünk, hogy inkább eljön velünk nincs, kedve magyarázkodni majd Adam elintézi. Amint kiléptünk a lépcsőházból, akkor tudatosul bennem, hogy rajtam nincs is kabát a nagy sietségből kifolyólag elfelejtettem felvenni. De, ahogy végig néztem a többieken rajtuk sem volt semmi ahhoz fogható. Pedig így Decemberben már el kéne, felnézem az égre, s egy hópehely eset az orromra. Ajkaim hatalmas mosolyra húzódtak, s alig tudtam meg állni, hogy ne kiáltsam el magam, hogy esik a hó. Ámulattal néztem a szállingózó pelyheket, amint potyognak lefelé a nagy sötétségből. Bambulásomból a kocsi dudálása rángatott vissza, s csak akkor vettem észre, hogy Louis ül a vezető ülésben mellette pedig Liam terpeszedet, ami annyit jelentett, hogy nekem hátra kell beszállnom. Erőt vettem és beszálltam közben szúrós szemekkel néztem a répa imádó fiúra, aki csak egy győztes mosolyt küldött felém, s elindította a kocsit. Hátul Harry és Dina könyörögtek Niallnak, hogy maradjon már nyugodtan, de ő mindenféle képen vissza akart menni és agyon verni Adamet. Megértem a reakcióját, ha valami útszéli rá akaszkodna Harryre én is valami ilyesmi állapotban lennék. Zayn csak egy cinkos mosolyt küldött felém, tudtam mire gondol. Ő visszarántotta Niallt az ülésbe én pedig rá vetettem magam, hogy ne tudjon mozogni, így nem tud kárt tenni senkiben. Hazza csak kikerekedett szemekkel nézte a mutatványom, de miután leesett neki és ő is lepacsizott Zaynnel, ahogy én is. Niall még ficánkolt egy darabig, de miután rá jött, hogy semmi esélye arra, hogy kiszabaduljon lenyugodott, s egész úton meg sem szólalt. Nos ezért Zaynnel együtt egy hatalmas elismerést kérünk mindenkitől. Amint leparkoltunk az udvaron, s én végre kiszálltam Niall öléből – amiért nagyon hálás volt – mindenki kiszállt, kivéve a szőkeséget. A fiúk száját csak egy unott sóhaj hagyta el, s egy te akartad jeligével. Újra felemelték az ír fiút, s úgy vitték fel egészen a szobájáig. Fentről elég érdekes szóváltások, s röhögések hallatszottak le, amiket egy idő után meg elégeltem, s én is elindultam fel az emeletre. Csak a lépcső közepéig jutottam, ahol a pacsizó Louisba és Zaynbe botlottam. Akik megnyugtattak, hogy Niall jól van kicsit vizes, de jól van, s már alszik is. Már nyugodtabban ültem le a kanapéra Harry mellé, s valami filmet néztünk, ami a többieknek nagyon tetszett, de engem annyira nem kötött le. Felmentem Harry szobájába, a fürdő felé vettem az irányt, ahol elintéztem minden teendőmet, s egy szál törülközőben léptem be a szobába, ahol nagy meglepetésemre Harry várt egy szál boxerben.

- Már azt hittem sosem jössz ki. – állt fel az ágyról, s mellém lépet. Egy csókot lehelt az ajkaimra utána át tért a nyakamra, s egyre lefelé.

- Hinni a templomban kell. – nevettem fel. Megfogtam a fejét, s felemeltem, hogy a szemébe tudjak nézni, s szenvedélyesen megcsókoltam.

- Szeretni pedig az ágyban. – suttogta az ajkaimba. Bele mosolyogtam a csókunkba, s Harry felemelt éreztem, hogy a törülköző csúszik le rólam, de nem érdekelt, mert úgy is az lett volna a vége, hogy a földön köt ki Harry alsójával együtt. Amint Harry ledobott az ágyra az érdekes hangot adott ki, amire nem csak mi, de szerintem a lent tévéző társaság is felfigyelt. Mert egy 'most hanyagoljátok egymást' kiáltással jutalmaztak. Mi csak elnevettük magunkat ezen a beszóláson. Nagy nehezen feltápászkodtam az ágyról és kivettem egyet Harry alsói közül, s az egyik pólóját kaptam magamra pizsoma ként. Amint meg voltam vele és a hajamat is felkötöttem visszafeküdtem nagyban gépező barátom mellé az ágyba. Ahogy néztem őt azon gondolkodtam, hogy milyen szerencsés is vagyok. Hisz olyan barátom van, akiről milliók álmodoznak, s ő még is engem választott az összes többi – nálam szebb – lány közöl. Már otthon is helyesnek tartottam a göndörkét, de inkább ezt a tényt elhallgattam a Mell elől, mert tuti rám kiabál, hogy 'ne is álmodozzak Harry az övé'. Ezen megmosolyogtam, s rájöttem, hogy akármennyire is idegesít Mell, nagyon hiányzik, ahogy a szüleim is. Megfogadtam, hogy holnap reggel az első dolgom az lesz, hogy felhívom őket.

20. rész

Hi Guys.! Kész az új rész remélem tetszik majd, s nyomjatok vélemény gombot vagy írjatok kommit.!! :D

Anya meg ígérte, hogy mostantól minden más lesz. Hogy törődni fog vele, hogy én leszek számára az első, ha bármi problémám van hívjam, s ő rögtön ugrik, hogy segítsen. Én pedig minden el hittem neki, mert miért is ne tettem volna, adtam neki egy új esélyt, hogy bizonyítson, mint anya. S, hogy eddig, hogy megy neki, hát... szörnyen. Már vagy fél órája várok rá a kórház parkolójában, de semmi. Még csak egy olyan kocsit sem látok, ami hasonlítana a miénkre. Amíg vártam a zárójelentésemre felhívtam, hogy induljon el értem. Erre tessék biztos vagyok benne, hogy elfelejtett. Most is a mobilom nyomkodom, s próbálom elérni, de hiába csak a hangpostával tudok beszélni, s ez az ami az őrületbe kerget. Már ott tartok, hogy fogok egy taxit, s haza vitettem magam. Szerencse, hogy Norával leírattam a címet. Mikor megfogtam a bőröndöm egy ismerős kocsi gurult be a parkolóba, s felém közeledett. Amint mellém ért lehúzta az ablakot, s a benne ülő fiú mosolyogva mért végig tetőtől-talpig. 

- Látom rád férne egy fuvar. - mondta ki az eddig is nyilván valónak tűnő tényt. 

- Ennyire látszik? - kérdeztem, s hangomban egy kis iróniát véltem felfedezni. Csak el nevette magát kiszállt a kocsiból, s a bőröndjeimet elvette tőlem, hogy betegye hátra. Nekem pedig biccentett, hogy szálljak be mellé. Nos ezt sem kellett kétszer mondani, mivel az eső elkezdett csöpögni. Ami még jobban feldobta az így is bosszús hangulatomat. Amikor beült mellém ruháin kisebb-nagyobb eső cseppeket véltem felfedezni, haja pedig nedvesen tapadt homlokára. Ugyan olyan jól nézett ki, mint eddig mindig, ugyan az a 'szél' fújta haj, gyönyörű kék szemei, amikbe minden lány rögtön beleszeret, azaz aranyos mosoly, ami mindig ott pihen a szája sarkában. Fejemet elkaptam, s éreztem, hogy arcomat elönti a pír. Fejemet a hideg üvegnek döntöttem, s úgy figyeltem a mellettünk elhaladó épületeket. Nem sokára meg érkeztünk, s én kérdőn fordultam a mellettem ülő fiúhoz. Mi tényleg itt lakunk? Hiszen ez hatalmas. S csak mi ketten lakunk itt anyával? Ő honnét tudta, hogy itt lakunk?
- Igen itt laktok. - válaszolt a fel nem tett kérdésemre. Most vagy gondolat olvasó, vagy minden az arcomra van írva? - Meg onnét tudom, hogy én hoztam Norát, mikor ide költözött. - mosolygott. Tessék? Nora hozzánk költözött? Számat egy apró sikoly hagyta el, s minél előbb a házban akartam lenni. Kinyitottam az ajtót, s sikeresen seggre ültem. Ő csak nevetett rajtam és felém nyújtott a kezét, amit el is fogadtam. Amint újra lábra álltam a sajgó test részemet kezdtem simogatni. Kivette a kocsi hátuljából a csomagjaimat, s a bejárat felé kezdett haladni. Szerencsére az eső már el állt. Így nem áztunk el. Belépve a házba sötétség fogadott én pedig rögtön a keze után kaptam, amit hezitálás nélkül kulcsolt össze. Amitől engem újra elöntött a pír. S csak mosolyogtam, mint egy idióta. Sötétben indult meg a lépcső felé, aminek a felénél meg állt, s felém fordult.
- Tetszettek a virágok, amiket küldtem? - kérdezte suttogva. A szemeim kikerekedtek. Szóval ő küldte a virágcsokrokat, amiknek nap, mint nap keltem friss illatára. Csak mosolyogva bólintottam, mire neki hatalmas mosoly ült ki a szájára, s ajkai egyre közeledtek az enyémhez, s én is hajoltam felé. Amint ajkait az enyémre nyomta valami rossz érzés fogott el, de nem tudtam megmondani miért, s őszintén nem is érdekelt csak azt tartottam fontosnak, hogy végre érezhetem, hogy ő talán az enyém lesz. Ép csókunk közepén tartottunk, mikor a villany fel kapcsolódott amilyen gyorsan csak tudtam eltoltam magamtól, s ijedten néztem le a lépcsőről. Ahol 6 döbbent szempárral találtam szembe magam. Nora megvetően nézett rám, s tekintetét a mellette ácsorgó szőke fiúra vezette. Akinek az arcán érzelmek sokasága futott végig. Ahogy rá néztem az ijedségtől egy lépést hátráltam. A tekintetével ölni tudott volna, s a mellettem álló fiút figyelte, aki csak győzelem ittasan mosolygott rá. Nem értettem mi folyik köztünk, de a feszültségtől vágni lehetett volna a levegőt. A szőke fiú - aki valahonnét nagyon ismerős volt - kezei ökölbe feszültek, s felénk indult. Már csak pár lépés választotta el őt, s a mellettem álló fiút, mikor egy fekete és egy barna hajú fiú mögötte termett, s a hónaljánál fogva felemelték, s el kezdték ki cipelni a házból. Még valamit kiabált a mellettem álló fiúnak, de mivel nagyon erős ír akcentussal beszélt nem igazán értettem mit mond. Kétségbeesetten néztem Norára, aki csak megrázta a fejét, s már ő is dühösen nézett rám.
- Elizabeth Mayer ezt nem kellett volna. - emelte rám a mutató úját. Csak döbbenten néztem rá. Fogalmam sem volt, hogy miről beszél. Ki volt az a szőke srác, s miért akarta meg ütni Adamet? Mi rosszat tettem? Szemeim könnybe lábadtak, s éreztem, hogy lefolyik az első könnycsepp. Amit gyorsan le is töröltem. Ekkor anyám lépet be a nappaliba boldogan, s kezében egy nagy tányér sütivel. Amint ő is meg érezte a szobában lévő feszültséget, s kérdőn nézet szét.
- Hát itt meg mi történt? - kérdezte, s a mosoly már nem volt ott az arcán.
- A lányát kérdezze. - vágta rá cinikusan Nora megfogta a mellette lévő göndör hajú srác kezét, még egy utolsó pillantást vetett rám, s ők is elhagyták a házat. Szomorúan néztem utána, s vissza anyára. Aki kérdőn nézet, hol engem, hol Adamet. Aki nyomot egy puszit az arcomra, s közölte velem, hogy mennie kell. Anya egy nagyot sóhajtott és leült a kanapéra, a mellette lévő helyet megpaskolta, hogy üljek oda. Megforgattam a szemem, s leültem mellé. Mindent elmeséltem neki kezdve azzal, hogy megkaptam a zárójelentésem egészen addig, amíg be nem jött a nappaliba. Közben a még meleg sütiket ettem, amik akár egy nagyobb csoportnak is bőven elég lett volna. Kérdeztem anyut a szőke fiúról, de mindig terelte a témát a végén már meg untam, s inkább anya segítségével felmentem a szobámba, ahol kipakoltam az összes cuccomat, s egy forró fürdő után befeküdtem az ágyamba, s próbáltam el aludni. 

19. rész

Lizzi Mayer

Szemeimet nehézkesen tudtam csak kinyitni, olyan volt mintha egy málhás súly nehezedett volna rájuk. Amint sikerült pislogtam párat, s kitisztult a látásom egy fehér szobába találtam magam. Hol vagyok? - kérdeztem magamtól. Amint azt orromat megcsapta a tipikus fertőtlenítő szag. Rögtön tudtam a választ a kérdésemre. Egy kórházban. De még is, hogy kerültem ide? Mióta fekszem itt? Ezek a kérdések jártak a fejemben. Mikor valaki megszorította a kezem, s én azonnal oda kaptam a tekintetemet. Az ijedt tekintetű anyámat láttam meg magam mellett. Ő hogy került ide? Fogalmazódott meg bennem a kérdés, amihez elég fura fejet vághattam, mert anya is elég furán méregetett. Száját szólásra nyitotta, de egy hang sem jött ki a torkán. Szemei vörösek voltak a sírástól. Mennyi ideje fekhettem itt, hogy ennyire aggódjon értem? Tettem fel magamnak egy újabb kérdést. Még pár percig bámultuk egy mást, mikor az ajtó kivágódott, s egy középkorú orvos lépet be rajta. 

- Jó estét! - köszönt mosolyogva. - Hogy érzed magad? - kérdezte, miközben leült mellém, s a szív hangomat vizsgálta. Hogy hogy érzem magam? Azt sem tudom, hogy kerültem ide. Hogy anya miért van itt és, hogy miért néz ki úgy, ahogy kinéz. Főleg azt nem tudom, hogy mióta fekszem itt. Vagy, hogy miért hasogat ennyire a fejem? 

- Fáj a fejem. - mondtam végül. Az orvos hümmögött egyet majd kiküldte anyát, hogy eltudjon rajtam végezni pár vizsgálatot. 

- Ahogy gondoltam egy enyhe agyrázkódás, de holnapra már nyoma sem lesz, ha rendesen szeded a gyógyszert. - állapította meg néhány perc után. De jó most már ezt is tudom. Most már jöhet a többi kérdésemre is a válasz. 

- Öhmm hogy kerültem ide? - kérdeztem, s a fejemhez emeltem a kezem. 

- Nem emlékszik? - kérdezett vissza. Én csak megráztam a fejem jelezve, hogy nem. Nagyot sóhajtót, s fel lapozta a kezében lévő mappát. - Nos, autóbalesetet szenvedett. - válaszolt a kérdésemre. Tessék autóbalesetet? Hogyan? Hiszen nem emlékszem semmire. 

- S mégis, hogyan? - kérdeztem értetlenül. 

- Erre a kérdésre a barátjánál találja a választ, mivel ő talált magára. - Hogy kinél? Nekem nincs is barátom. Kérdőn néztem az orvosra, aki már-már ijedt tekintettel méregetett. 

- Miss. Mayer mi az utolsó emléke? - kérdezte én pedig felnéztem rá, s láttam szemeiben az aggódást.

- Utolsó emlék? - kérdeztem vissza. - Arra még tisztán emlékszem, hogy kerültem Angliába, sőt még arra is, hogy a barátnőmmel elutaztam, a nagyimhoz onnét minden homályos. - mondtam. 

- Ühm.., értem. - gondolkodott el, s felállt, hogy elhagyja a szobát. 

- Mióta fekszem itt? - szóltam utána. Az orvos lassan vissza fordult, s a kezén lévő órájára pillantott.
- Nos nem tudom pontosan mennyi idő eset ki, de 2 hete van bent. - felelete. Szemeim kikerekedtek. Ezt nem tudom elhinni. Egy nyamvadt autóbaleset, miatt 2 hétig eszméletlenül feküdtem itt. Az orvos elköszönt, s végleg kiment a kórteremből, ezzel magamra hagyva a gondolataimmal, s megválaszolatlan kérdéseimmel együtt, amik csak úgy cikáztak a fejemben. Nem tudom mennyi ideje lehettem egyedül, mikor az ajtó kinyílt, s egy ismerős arcot véltem felfedezni.
- Édesem annyira aggódtam érted. - jött közelebb barátnőm. S magához ölelt.
- Nora, hogy kerültem ide? - kérdeztem rá nála is. Nora szemei elkerekedtek, s hitetlenkedve nézet végig rajtam.
- N-Nem emlékszel rá? - hitetlenkedett, s az arc színe kezdet a falhoz hasonlítani. Én csak megráztam a fejem. - Ez hogy lehetséges? - kérdezte.
- A doki nem mondott semmit, de Nora mért nem emlékszem? - vontam kérdőre barátnőmet, aki ugyan úgy sokk alatt volt, mint én. Csak a fejét rázta, hogy fogalma sincs. Ő is rá kérdezett, mi azt utolsó emlékem. Elmeséltem neki, ő pedig közölte velem, hogy akkor 1 hónap eset ki. Még ott maradt mesélt nekem a srácokról, hátha beugrik valami, de semmi. Olyan volt, mintha a sötétben tapogatnánk. Nem tudom mennyi idő lehetett mikor az egyik nővér bejött, hogy kiküldje Norát. Nekem pedig beadta a gyógyszert, ami nem tudom mi volt, de rögtön álomba merültem. Másnap az orvos és anyám hangjára keltem. Nagyon érdekelt miről beszélnek, ezért a szemeimet csukva tartottam, hogy ne vegyék észre, hogy felkeltem.
- A lányának részleges amnéziája van. - kezdte az orvos.
- És mit tehetünk annak érdekében, hogy vissza térjenek az emlékei? - kérdezte anya aggodalmasan.
- Nos, először is semmiféle képen ne zaklassák fel, ami pedig az emlékeit illeti szép lassan adagolják be neki a történteket. Nagy az esély rá, hogy pár nap elteltével mindenre emlékezni fog. - közölte anyámmal komoly hangon. - Még 1-2 napra bent tarjuk megfigyelésen utána már haza mehet. - mondta, s hallottam anyám meg könnyebbülő sóhaját. - Ugye nem történt a családban az itt léte alatt olyan dolog, ami felzaklatnál? - kérdezett rá. Nos erre a válaszra én is nagyon kíváncsi vagyok. Hol van apa? Miért csak anya van bent nálam? Érzem, hogy valami történt, amit ha lehetne nagyon sokáig titkolna előlem.
- Hát, ami azt illeti történt... - kezdte anyám, s a hangja el csuklott. - a férjem, akarom mondani a ex-férjem... - Mi? A kije? Mi történt, amíg én nem voltam magamnál? - szerintem ebből mindent megtudott. - monda anya remegő hangon. Én pedig nem bírtam már tovább rá kellett kérdeznem. A szemeimet kinyitottam, s amilyen gyorsan csak tudtam fel ültem az ágyon, s kérdőn néztem hol anyára, hol a dokira. Aki ép szólásra nyitotta a száját, de amint meglátott rögtön vissza is csukta azt, s egy lépést hátrált anyámtól. Félreérthetően közel álltak egymáshoz. Anya rémült tekintettel vizsgált, tuti arra gondolt először mennyit hallottam az egészből.
- Hol van apa? - tettetem fel azt a kérdést, amire most a legjobban érdekel. - Nyugi az egészet hallottam. - válaszoltam a fel  nem tett kérdésére flegmán.
- Kicsim.. - Óhh te engem csak ne kicsimhez - apád és én nagyon összevesztünk. - ez meglepett nem kicsit. Velem voltak vitáik, de egymással sohasem. Szerették egymást. Nem értem mi történhetett. - Kiderült, hogy apádnak viszonya volt egy másik nővel. - mondta és egy könnycsepp folyt végig az arcán. Az állam a földszintet súrolta. Hogy mi van? Egy másik nővel? Hogy tehette ezt? - Gondolom ismered Cassandrát a titkárnőjét? - kérdezte, mire egy aprót bólintottam. Nekem pedig össze állt a kép. Hát persze apa mindig olyan nagy lelkesedéssel beszélt arról a festett szőke, túl plasztikázott, szét botoxolt nőről, mintha ő lenne a megtestesül istennő. Ahányszor láttam azt a nőt, mindig olyan ruhákat hordott, hogy a plasztik melleire mindenki teljes rálátást kapott. A fején vagy 10 kg. vakolat volt. Soha nem bírtam elviselni, ha nálunk volt egy ribancnak tartottam, s most már be is bizonyosodott, hogy nem tévedtem sokat. Amikor anyu nem volt ott valamelyik rendezvényen az a nő mindent megtett, hogy anyu helyére kerülhessen. Nos, úgy tűnik sikerült neki. Csak gratulálni tudok mindkettőjüknek.
- Anya sajnálom. - mondtam, s letöröltem az elő bukkanni készülő könnycseppet. Még azt sem éri meg, hogy a könnyeimet pazaroljam érte. - Most mi lesz? Haza megyünk? - kérdeztem félve. Hiszen nem akartam itt hagyni Londont, mindig is ide vágytam. Ide köt valami, valami olyan érzés, amit nem tudok megmagyarázni, de még soha sem éreztem ilyet ez előtt.
- Ne-nem tudom. De semmiféle képen nem fogjuk itt hagyni Londont! - felelte határozottan. S láttam rajta, hogy komolyan gondolja.
- S, apa? - kérdeztem rá újra apám hol létére. Anya nagyot sóhajtott, s leült mellém.
- Ő Los Angelesbe költözött Cassandrával a múlt héten. - aha akkor biztos sokat volt bent nálam. Eddig abban a hitben éltem, hogy anyát nem érdeklem és apa az aki bármit meg tenne értem, de be kellett látnom, hogy ez pont fordítva van. Hatalmasat csalódtam apámban. - Ha gondolod bármikor kimehetsz hozzá. - ajánlotta fel nekem anya, amire rögtön megráztam a fejem. Chh..még csak az kéne, hogy egy fedél alatt legyek azzal a cafkával. Lehet a másnap reggelt nem élné meg. Jó azért ennyire brutális nem vagyok. Ő csak egy mosolyt engedett felém, s felállt mellőlem és egy 'pihend ki magad' mondattal távozott is a kórteremből. Lehunytam a szemem, s próbáltam vissza kerülni az álom világba, ami néhány perc múlva sikerült is. Álmomból az ajtó hangos csapódása rángatott vissza a valóságba. Nem foglalkoztam vele, de amikor még egyszer csapódott, s mellé még hangos kiabálás is társult muszáj volt felkelnem. Kinyitottam a szemem, s újra felültem az ágyon.
- Értsd már meg, hogy nem emlékszik rád! - hallottam a folyosóról egy ismeretlen hang hangos, s ideges kiabálását. Biztos vagyok benne, hogy nem most mondta el először ezt a mondatott.
- De az nem lehet, hogy nem emlékszik. - hallottam meg egy újabb hangot, ami már ismerősebb volt, de nem tudtam hová tenni. - Ki kell derítenem mire emlékszik. - mondta, de a végét alig lehetett hallani hangja elcsuklott. - Bemegyek! - jelentette ki határozottan a hang tulajdonosa.
- Rendben, de ha elküld akkor ne gyere nekem azzal, hogy nem figyelmeztettelek. -mondta már halkabban, de ugyan olyan idegesen a másik hang tulajdonosa. Erre semmi válasz nem érkezett. Valaki bekopogott az ajtón én pedig azonnal vissza feküdtem az ágyba, s szemeimet vissza csuktam úgy, mintha az előbbi jelenetből semmit sem érzékeltem volna. Az ajtó lassan nyitódott, s ugyan olyan lassan csukódott is be. Lépteket hallottam jönni az ágyam irányába, s bármennyire is kíváncsi voltam arra a személyre, aki bejött a szemeimet még mindig csukva tartottam. Egy kis ideig matatott a mellettem lévő éjjeli szekrényen, akkor vettem a bátorságot, résnyire kinyitottam az egyik szemem, hogy egy pillantást vethessek a látogatómra. Szőke haja össze-vissza állt, olyan volt mintha mióta reggel kikelt az ágyból hozzá sem nyúlt volna. Pedig tudom, hogy nagyon sok ideig tartott mire megcsinálta magának. Amint megmozdult azonnal vissza csuktam a szemeim, s elfordítottam a fejem a másik oldalra. Sajnos arcára nem volt rá látásom, sem arra mit tett le a kis szekrényre. A pillantását sokáig magamon éreztem. Percekig állhatott ott, s csak bámult, amitől kezdtem magam kínosan érezni. Nem tudtam ki ő, hogy honnét ismerem, de főleg azt nem tudtam, hogy miért érzem azt, hogy a pillantásától - amivel feltudna falni - a szívem egyre hevesebben ver. A jelenléte egyfajta meg nyugvást éreztetett velem. A száját egy szomorú sóhaj hagyta el, s kezeit az enyémre helyezte. Amint hideg keze hozzá ért az én felhevült testemhez az még jobban égni kezdett, s éreztem, hogy a szívem majd' kiugrik a helyéről. Izmaim néha-néha megrándultak, s ezt ő is észre vette. Közelebb hajolt az arcomhoz nagyon tartanom kellett magam, hogy ne nyíljanak ki a szemeim. Meleg leheletét egyre közelebb éreztem magamhoz, s perzselte a bőröm.
- Én mindig itt leszek neked. - suttogta lágyan a fülembe, s szavai az elmémbe vésődtek. Még közelebb hajolt az arcomhoz, s egy puszit nyomot rá, aminek nyoma alatt éget a bőröm, s ajkaim automatikusan mosolyra húzódtak. Beszívtam férfias illatát, amit soha többé nem akarok elfelejteni. Kezeit elvette az enyémről végig simított az arcomon, s elindult az ajtó irányába. Miután hallottam az ajtó halk csukódását egyik szememet kinyitottam, hogy meg győződjek róla, hogy tényleg elhagyta a szobát. Miután biztosra vettem, hogy elhagyta a helységet, s nem fog váratlanul vissza jönni. A szívverésem vissza állt normálisra, a másik szememet is kinyitottam, az éjjeli szekrény felé fordultam. Hisz majd' megölt a kíváncsiság azzal kapcsolatban, hogy mit hagyott itt. Amint meg láttam még lélegezni is elfelejtettem. Ajkaimat újra mosolyra húztam, s lehetne utána futnék és a karjai közé vetném magam. A kis szekrényen egy hatalmas csokor bazsarózsa foglalt helyet. A gyönyörű virágok között egy levél kapott helyet, amit rögtön magamhoz is vettem persze előtte magamba szívtam kedvenc virágom isteni illatát. Maga a levél csak pár sorból állt, de mire a végére értem a papírt már a könnyeim áztatták, s az utolsó pár szót alig tudtam ki olvasni. Sírva tettem le magam mellé a levelet, s merültem el újra a gondolataimban.