20. rész

Hi Guys.! Kész az új rész remélem tetszik majd, s nyomjatok vélemény gombot vagy írjatok kommit.!! :D

Anya meg ígérte, hogy mostantól minden más lesz. Hogy törődni fog vele, hogy én leszek számára az első, ha bármi problémám van hívjam, s ő rögtön ugrik, hogy segítsen. Én pedig minden el hittem neki, mert miért is ne tettem volna, adtam neki egy új esélyt, hogy bizonyítson, mint anya. S, hogy eddig, hogy megy neki, hát... szörnyen. Már vagy fél órája várok rá a kórház parkolójában, de semmi. Még csak egy olyan kocsit sem látok, ami hasonlítana a miénkre. Amíg vártam a zárójelentésemre felhívtam, hogy induljon el értem. Erre tessék biztos vagyok benne, hogy elfelejtett. Most is a mobilom nyomkodom, s próbálom elérni, de hiába csak a hangpostával tudok beszélni, s ez az ami az őrületbe kerget. Már ott tartok, hogy fogok egy taxit, s haza vitettem magam. Szerencse, hogy Norával leírattam a címet. Mikor megfogtam a bőröndöm egy ismerős kocsi gurult be a parkolóba, s felém közeledett. Amint mellém ért lehúzta az ablakot, s a benne ülő fiú mosolyogva mért végig tetőtől-talpig. 

- Látom rád férne egy fuvar. - mondta ki az eddig is nyilván valónak tűnő tényt. 

- Ennyire látszik? - kérdeztem, s hangomban egy kis iróniát véltem felfedezni. Csak el nevette magát kiszállt a kocsiból, s a bőröndjeimet elvette tőlem, hogy betegye hátra. Nekem pedig biccentett, hogy szálljak be mellé. Nos ezt sem kellett kétszer mondani, mivel az eső elkezdett csöpögni. Ami még jobban feldobta az így is bosszús hangulatomat. Amikor beült mellém ruháin kisebb-nagyobb eső cseppeket véltem felfedezni, haja pedig nedvesen tapadt homlokára. Ugyan olyan jól nézett ki, mint eddig mindig, ugyan az a 'szél' fújta haj, gyönyörű kék szemei, amikbe minden lány rögtön beleszeret, azaz aranyos mosoly, ami mindig ott pihen a szája sarkában. Fejemet elkaptam, s éreztem, hogy arcomat elönti a pír. Fejemet a hideg üvegnek döntöttem, s úgy figyeltem a mellettünk elhaladó épületeket. Nem sokára meg érkeztünk, s én kérdőn fordultam a mellettem ülő fiúhoz. Mi tényleg itt lakunk? Hiszen ez hatalmas. S csak mi ketten lakunk itt anyával? Ő honnét tudta, hogy itt lakunk?
- Igen itt laktok. - válaszolt a fel nem tett kérdésemre. Most vagy gondolat olvasó, vagy minden az arcomra van írva? - Meg onnét tudom, hogy én hoztam Norát, mikor ide költözött. - mosolygott. Tessék? Nora hozzánk költözött? Számat egy apró sikoly hagyta el, s minél előbb a házban akartam lenni. Kinyitottam az ajtót, s sikeresen seggre ültem. Ő csak nevetett rajtam és felém nyújtott a kezét, amit el is fogadtam. Amint újra lábra álltam a sajgó test részemet kezdtem simogatni. Kivette a kocsi hátuljából a csomagjaimat, s a bejárat felé kezdett haladni. Szerencsére az eső már el állt. Így nem áztunk el. Belépve a házba sötétség fogadott én pedig rögtön a keze után kaptam, amit hezitálás nélkül kulcsolt össze. Amitől engem újra elöntött a pír. S csak mosolyogtam, mint egy idióta. Sötétben indult meg a lépcső felé, aminek a felénél meg állt, s felém fordult.
- Tetszettek a virágok, amiket küldtem? - kérdezte suttogva. A szemeim kikerekedtek. Szóval ő küldte a virágcsokrokat, amiknek nap, mint nap keltem friss illatára. Csak mosolyogva bólintottam, mire neki hatalmas mosoly ült ki a szájára, s ajkai egyre közeledtek az enyémhez, s én is hajoltam felé. Amint ajkait az enyémre nyomta valami rossz érzés fogott el, de nem tudtam megmondani miért, s őszintén nem is érdekelt csak azt tartottam fontosnak, hogy végre érezhetem, hogy ő talán az enyém lesz. Ép csókunk közepén tartottunk, mikor a villany fel kapcsolódott amilyen gyorsan csak tudtam eltoltam magamtól, s ijedten néztem le a lépcsőről. Ahol 6 döbbent szempárral találtam szembe magam. Nora megvetően nézett rám, s tekintetét a mellette ácsorgó szőke fiúra vezette. Akinek az arcán érzelmek sokasága futott végig. Ahogy rá néztem az ijedségtől egy lépést hátráltam. A tekintetével ölni tudott volna, s a mellettem álló fiút figyelte, aki csak győzelem ittasan mosolygott rá. Nem értettem mi folyik köztünk, de a feszültségtől vágni lehetett volna a levegőt. A szőke fiú - aki valahonnét nagyon ismerős volt - kezei ökölbe feszültek, s felénk indult. Már csak pár lépés választotta el őt, s a mellettem álló fiút, mikor egy fekete és egy barna hajú fiú mögötte termett, s a hónaljánál fogva felemelték, s el kezdték ki cipelni a házból. Még valamit kiabált a mellettem álló fiúnak, de mivel nagyon erős ír akcentussal beszélt nem igazán értettem mit mond. Kétségbeesetten néztem Norára, aki csak megrázta a fejét, s már ő is dühösen nézett rám.
- Elizabeth Mayer ezt nem kellett volna. - emelte rám a mutató úját. Csak döbbenten néztem rá. Fogalmam sem volt, hogy miről beszél. Ki volt az a szőke srác, s miért akarta meg ütni Adamet? Mi rosszat tettem? Szemeim könnybe lábadtak, s éreztem, hogy lefolyik az első könnycsepp. Amit gyorsan le is töröltem. Ekkor anyám lépet be a nappaliba boldogan, s kezében egy nagy tányér sütivel. Amint ő is meg érezte a szobában lévő feszültséget, s kérdőn nézet szét.
- Hát itt meg mi történt? - kérdezte, s a mosoly már nem volt ott az arcán.
- A lányát kérdezze. - vágta rá cinikusan Nora megfogta a mellette lévő göndör hajú srác kezét, még egy utolsó pillantást vetett rám, s ők is elhagyták a házat. Szomorúan néztem utána, s vissza anyára. Aki kérdőn nézet, hol engem, hol Adamet. Aki nyomot egy puszit az arcomra, s közölte velem, hogy mennie kell. Anya egy nagyot sóhajtott és leült a kanapéra, a mellette lévő helyet megpaskolta, hogy üljek oda. Megforgattam a szemem, s leültem mellé. Mindent elmeséltem neki kezdve azzal, hogy megkaptam a zárójelentésem egészen addig, amíg be nem jött a nappaliba. Közben a még meleg sütiket ettem, amik akár egy nagyobb csoportnak is bőven elég lett volna. Kérdeztem anyut a szőke fiúról, de mindig terelte a témát a végén már meg untam, s inkább anya segítségével felmentem a szobámba, ahol kipakoltam az összes cuccomat, s egy forró fürdő után befeküdtem az ágyamba, s próbáltam el aludni.