.gif)
- Jó estét! - köszönt mosolyogva. - Hogy érzed magad? - kérdezte, miközben leült mellém, s a szív hangomat vizsgálta. Hogy hogy érzem magam? Azt sem tudom, hogy kerültem ide. Hogy anya miért van itt és, hogy miért néz ki úgy, ahogy kinéz. Főleg azt nem tudom, hogy mióta fekszem itt. Vagy, hogy miért hasogat ennyire a fejem?
- Fáj a fejem. - mondtam végül. Az orvos hümmögött egyet majd kiküldte anyát, hogy eltudjon rajtam végezni pár vizsgálatot.
- Ahogy gondoltam egy enyhe agyrázkódás, de holnapra már nyoma sem lesz, ha rendesen szeded a gyógyszert. - állapította meg néhány perc után. De jó most már ezt is tudom. Most már jöhet a többi kérdésemre is a válasz.
- Öhmm hogy kerültem ide? - kérdeztem, s a fejemhez emeltem a kezem.
- Nem emlékszik? - kérdezett vissza. Én csak megráztam a fejem jelezve, hogy nem. Nagyot sóhajtót, s fel lapozta a kezében lévő mappát. - Nos, autóbalesetet szenvedett. - válaszolt a kérdésemre. Tessék autóbalesetet? Hogyan? Hiszen nem emlékszem semmire.
- S mégis, hogyan? - kérdeztem értetlenül.
- Erre a kérdésre a barátjánál találja a választ, mivel ő talált magára. - Hogy kinél? Nekem nincs is barátom. Kérdőn néztem az orvosra, aki már-már ijedt tekintettel méregetett.
- Miss. Mayer mi az utolsó emléke? - kérdezte én pedig felnéztem rá, s láttam szemeiben az aggódást.
- Utolsó emlék? - kérdeztem vissza. - Arra még tisztán emlékszem, hogy kerültem Angliába, sőt még arra is, hogy a barátnőmmel elutaztam, a nagyimhoz onnét minden homályos. - mondtam.
- Ühm.., értem. - gondolkodott el, s felállt, hogy elhagyja a szobát.
- Mióta fekszem itt? - szóltam utána. Az orvos lassan vissza fordult, s a kezén lévő órájára pillantott.
- Nos nem tudom pontosan mennyi idő eset ki, de 2 hete van bent. - felelete. Szemeim kikerekedtek. Ezt nem tudom elhinni. Egy nyamvadt autóbaleset, miatt 2 hétig eszméletlenül feküdtem itt. Az orvos elköszönt, s végleg kiment a kórteremből, ezzel magamra hagyva a gondolataimmal, s megválaszolatlan kérdéseimmel együtt, amik csak úgy cikáztak a fejemben. Nem tudom mennyi ideje lehettem egyedül, mikor az ajtó kinyílt, s egy ismerős arcot véltem felfedezni.
- Édesem annyira aggódtam érted. - jött közelebb barátnőm. S magához ölelt.
- Nora, hogy kerültem ide? - kérdeztem rá nála is. Nora szemei elkerekedtek, s hitetlenkedve nézet végig rajtam.
- N-Nem emlékszel rá? - hitetlenkedett, s az arc színe kezdet a falhoz hasonlítani. Én csak megráztam a fejem. - Ez hogy lehetséges? - kérdezte.
- A doki nem mondott semmit, de Nora mért nem emlékszem? - vontam kérdőre barátnőmet, aki ugyan úgy sokk alatt volt, mint én. Csak a fejét rázta, hogy fogalma sincs. Ő is rá kérdezett, mi azt utolsó emlékem. Elmeséltem neki, ő pedig közölte velem, hogy akkor 1 hónap eset ki. Még ott maradt mesélt nekem a srácokról, hátha beugrik valami, de semmi. Olyan volt, mintha a sötétben tapogatnánk. Nem tudom mennyi idő lehetett mikor az egyik nővér bejött, hogy kiküldje Norát. Nekem pedig beadta a gyógyszert, ami nem tudom mi volt, de rögtön álomba merültem. Másnap az orvos és anyám hangjára keltem. Nagyon érdekelt miről beszélnek, ezért a szemeimet csukva tartottam, hogy ne vegyék észre, hogy felkeltem.
- A lányának részleges amnéziája van. - kezdte az orvos.
- És mit tehetünk annak érdekében, hogy vissza térjenek az emlékei? - kérdezte anya aggodalmasan.
- Nos, először is semmiféle képen ne zaklassák fel, ami pedig az emlékeit illeti szép lassan adagolják be neki a történteket. Nagy az esély rá, hogy pár nap elteltével mindenre emlékezni fog. - közölte anyámmal komoly hangon. - Még 1-2 napra bent tarjuk megfigyelésen utána már haza mehet. - mondta, s hallottam anyám meg könnyebbülő sóhaját. - Ugye nem történt a családban az itt léte alatt olyan dolog, ami felzaklatnál? - kérdezett rá. Nos erre a válaszra én is nagyon kíváncsi vagyok. Hol van apa? Miért csak anya van bent nálam? Érzem, hogy valami történt, amit ha lehetne nagyon sokáig titkolna előlem.
- Hát, ami azt illeti történt... - kezdte anyám, s a hangja el csuklott. - a férjem, akarom mondani a ex-férjem... - Mi? A kije? Mi történt, amíg én nem voltam magamnál? - szerintem ebből mindent megtudott. - monda anya remegő hangon. Én pedig nem bírtam már tovább rá kellett kérdeznem. A szemeimet kinyitottam, s amilyen gyorsan csak tudtam fel ültem az ágyon, s kérdőn néztem hol anyára, hol a dokira. Aki ép szólásra nyitotta a száját, de amint meglátott rögtön vissza is csukta azt, s egy lépést hátrált anyámtól. Félreérthetően közel álltak egymáshoz. Anya rémült tekintettel vizsgált, tuti arra gondolt először mennyit hallottam az egészből.
- Hol van apa? - tettetem fel azt a kérdést, amire most a legjobban érdekel. - Nyugi az egészet hallottam. - válaszoltam a fel nem tett kérdésére flegmán.
- Kicsim.. - Óhh te engem csak ne kicsimhez - apád és én nagyon összevesztünk. - ez meglepett nem kicsit. Velem voltak vitáik, de egymással sohasem. Szerették egymást. Nem értem mi történhetett. - Kiderült, hogy apádnak viszonya volt egy másik nővel. - mondta és egy könnycsepp folyt végig az arcán. Az állam a földszintet súrolta. Hogy mi van? Egy másik nővel? Hogy tehette ezt? - Gondolom ismered Cassandrát a titkárnőjét? - kérdezte, mire egy aprót bólintottam. Nekem pedig össze állt a kép. Hát persze apa mindig olyan nagy lelkesedéssel beszélt arról a festett szőke, túl plasztikázott, szét botoxolt nőről, mintha ő lenne a megtestesül istennő. Ahányszor láttam azt a nőt, mindig olyan ruhákat hordott, hogy a plasztik melleire mindenki teljes rálátást kapott. A fején vagy 10 kg. vakolat volt. Soha nem bírtam elviselni, ha nálunk volt egy ribancnak tartottam, s most már be is bizonyosodott, hogy nem tévedtem sokat. Amikor anyu nem volt ott valamelyik rendezvényen az a nő mindent megtett, hogy anyu helyére kerülhessen. Nos, úgy tűnik sikerült neki. Csak gratulálni tudok mindkettőjüknek.
- Anya sajnálom. - mondtam, s letöröltem az elő bukkanni készülő könnycseppet. Még azt sem éri meg, hogy a könnyeimet pazaroljam érte. - Most mi lesz? Haza megyünk? - kérdeztem félve. Hiszen nem akartam itt hagyni Londont, mindig is ide vágytam. Ide köt valami, valami olyan érzés, amit nem tudok megmagyarázni, de még soha sem éreztem ilyet ez előtt.
- Ne-nem tudom. De semmiféle képen nem fogjuk itt hagyni Londont! - felelte határozottan. S láttam rajta, hogy komolyan gondolja.
- S, apa? - kérdeztem rá újra apám hol létére. Anya nagyot sóhajtott, s leült mellém.
- Ő Los Angelesbe költözött Cassandrával a múlt héten. - aha akkor biztos sokat volt bent nálam. Eddig abban a hitben éltem, hogy anyát nem érdeklem és apa az aki bármit meg tenne értem, de be kellett látnom, hogy ez pont fordítva van. Hatalmasat csalódtam apámban. - Ha gondolod bármikor kimehetsz hozzá. - ajánlotta fel nekem anya, amire rögtön megráztam a fejem. Chh..még csak az kéne, hogy egy fedél alatt legyek azzal a cafkával. Lehet a másnap reggelt nem élné meg. Jó azért ennyire brutális nem vagyok. Ő csak egy mosolyt engedett felém, s felállt mellőlem és egy 'pihend ki magad' mondattal távozott is a kórteremből. Lehunytam a szemem, s próbáltam vissza kerülni az álom világba, ami néhány perc múlva sikerült is. Álmomból az ajtó hangos csapódása rángatott vissza a valóságba. Nem foglalkoztam vele, de amikor még egyszer csapódott, s mellé még hangos kiabálás is társult muszáj volt felkelnem. Kinyitottam a szemem, s újra felültem az ágyon.
- Értsd már meg, hogy nem emlékszik rád! - hallottam a folyosóról egy ismeretlen hang hangos, s ideges kiabálását. Biztos vagyok benne, hogy nem most mondta el először ezt a mondatott.
- De az nem lehet, hogy nem emlékszik. - hallottam meg egy újabb hangot, ami már ismerősebb volt, de nem tudtam hová tenni. - Ki kell derítenem mire emlékszik. - mondta, de a végét alig lehetett hallani hangja elcsuklott. - Bemegyek! - jelentette ki határozottan a hang tulajdonosa.
- Rendben, de ha elküld akkor ne gyere nekem azzal, hogy nem figyelmeztettelek. -mondta már halkabban, de ugyan olyan idegesen a másik hang tulajdonosa. Erre semmi válasz nem érkezett. Valaki bekopogott az ajtón én pedig azonnal vissza feküdtem az ágyba, s szemeimet vissza csuktam úgy, mintha az előbbi jelenetből semmit sem érzékeltem volna. Az ajtó lassan nyitódott, s ugyan olyan lassan csukódott is be. Lépteket hallottam jönni az ágyam irányába, s bármennyire is kíváncsi voltam arra a személyre, aki bejött a szemeimet még mindig csukva tartottam. Egy kis ideig matatott a mellettem lévő éjjeli szekrényen, akkor vettem a bátorságot, résnyire kinyitottam az egyik szemem, hogy egy pillantást vethessek a látogatómra. Szőke haja össze-vissza állt, olyan volt mintha mióta reggel kikelt az ágyból hozzá sem nyúlt volna. Pedig tudom, hogy nagyon sok ideig tartott mire megcsinálta magának. Amint megmozdult azonnal vissza csuktam a szemeim, s elfordítottam a fejem a másik oldalra. Sajnos arcára nem volt rá látásom, sem arra mit tett le a kis szekrényre. A pillantását sokáig magamon éreztem. Percekig állhatott ott, s csak bámult, amitől kezdtem magam kínosan érezni. Nem tudtam ki ő, hogy honnét ismerem, de főleg azt nem tudtam, hogy miért érzem azt, hogy a pillantásától - amivel feltudna falni - a szívem egyre hevesebben ver. A jelenléte egyfajta meg nyugvást éreztetett velem. A száját egy szomorú sóhaj hagyta el, s kezeit az enyémre helyezte. Amint hideg keze hozzá ért az én felhevült testemhez az még jobban égni kezdett, s éreztem, hogy a szívem majd' kiugrik a helyéről. Izmaim néha-néha megrándultak, s ezt ő is észre vette. Közelebb hajolt az arcomhoz nagyon tartanom kellett magam, hogy ne nyíljanak ki a szemeim. Meleg leheletét egyre közelebb éreztem magamhoz, s perzselte a bőröm.
- Én mindig itt leszek neked. - suttogta lágyan a fülembe, s szavai az elmémbe vésődtek. Még közelebb hajolt az arcomhoz, s egy puszit nyomot rá, aminek nyoma alatt éget a bőröm, s ajkaim automatikusan mosolyra húzódtak. Beszívtam férfias illatát, amit soha többé nem akarok elfelejteni. Kezeit elvette az enyémről végig simított az arcomon, s elindult az ajtó irányába. Miután hallottam az ajtó halk csukódását egyik szememet kinyitottam, hogy meg győződjek róla, hogy tényleg elhagyta a szobát. Miután biztosra vettem, hogy elhagyta a helységet, s nem fog váratlanul vissza jönni. A szívverésem vissza állt normálisra, a másik szememet is kinyitottam, az éjjeli szekrény felé fordultam. Hisz majd' megölt a kíváncsiság azzal kapcsolatban, hogy mit hagyott itt. Amint meg láttam még lélegezni is elfelejtettem. Ajkaimat újra mosolyra húztam, s lehetne utána futnék és a karjai közé vetném magam. A kis szekrényen egy hatalmas csokor bazsarózsa foglalt helyet. A gyönyörű virágok között egy levél kapott helyet, amit rögtön magamhoz is vettem persze előtte magamba szívtam kedvenc virágom isteni illatát. Maga a levél csak pár sorból állt, de mire a végére értem a papírt már a könnyeim áztatták, s az utolsó pár szót alig tudtam ki olvasni. Sírva tettem le magam mellé a levelet, s merültem el újra a gondolataimban.
- Nos nem tudom pontosan mennyi idő eset ki, de 2 hete van bent. - felelete. Szemeim kikerekedtek. Ezt nem tudom elhinni. Egy nyamvadt autóbaleset, miatt 2 hétig eszméletlenül feküdtem itt. Az orvos elköszönt, s végleg kiment a kórteremből, ezzel magamra hagyva a gondolataimmal, s megválaszolatlan kérdéseimmel együtt, amik csak úgy cikáztak a fejemben. Nem tudom mennyi ideje lehettem egyedül, mikor az ajtó kinyílt, s egy ismerős arcot véltem felfedezni.
- Édesem annyira aggódtam érted. - jött közelebb barátnőm. S magához ölelt.
- Nora, hogy kerültem ide? - kérdeztem rá nála is. Nora szemei elkerekedtek, s hitetlenkedve nézet végig rajtam.
- N-Nem emlékszel rá? - hitetlenkedett, s az arc színe kezdet a falhoz hasonlítani. Én csak megráztam a fejem. - Ez hogy lehetséges? - kérdezte.
- A doki nem mondott semmit, de Nora mért nem emlékszem? - vontam kérdőre barátnőmet, aki ugyan úgy sokk alatt volt, mint én. Csak a fejét rázta, hogy fogalma sincs. Ő is rá kérdezett, mi azt utolsó emlékem. Elmeséltem neki, ő pedig közölte velem, hogy akkor 1 hónap eset ki. Még ott maradt mesélt nekem a srácokról, hátha beugrik valami, de semmi. Olyan volt, mintha a sötétben tapogatnánk. Nem tudom mennyi idő lehetett mikor az egyik nővér bejött, hogy kiküldje Norát. Nekem pedig beadta a gyógyszert, ami nem tudom mi volt, de rögtön álomba merültem. Másnap az orvos és anyám hangjára keltem. Nagyon érdekelt miről beszélnek, ezért a szemeimet csukva tartottam, hogy ne vegyék észre, hogy felkeltem.
- A lányának részleges amnéziája van. - kezdte az orvos.
- És mit tehetünk annak érdekében, hogy vissza térjenek az emlékei? - kérdezte anya aggodalmasan.
- Nos, először is semmiféle képen ne zaklassák fel, ami pedig az emlékeit illeti szép lassan adagolják be neki a történteket. Nagy az esély rá, hogy pár nap elteltével mindenre emlékezni fog. - közölte anyámmal komoly hangon. - Még 1-2 napra bent tarjuk megfigyelésen utána már haza mehet. - mondta, s hallottam anyám meg könnyebbülő sóhaját. - Ugye nem történt a családban az itt léte alatt olyan dolog, ami felzaklatnál? - kérdezett rá. Nos erre a válaszra én is nagyon kíváncsi vagyok. Hol van apa? Miért csak anya van bent nálam? Érzem, hogy valami történt, amit ha lehetne nagyon sokáig titkolna előlem.
- Hát, ami azt illeti történt... - kezdte anyám, s a hangja el csuklott. - a férjem, akarom mondani a ex-férjem... - Mi? A kije? Mi történt, amíg én nem voltam magamnál? - szerintem ebből mindent megtudott. - monda anya remegő hangon. Én pedig nem bírtam már tovább rá kellett kérdeznem. A szemeimet kinyitottam, s amilyen gyorsan csak tudtam fel ültem az ágyon, s kérdőn néztem hol anyára, hol a dokira. Aki ép szólásra nyitotta a száját, de amint meglátott rögtön vissza is csukta azt, s egy lépést hátrált anyámtól. Félreérthetően közel álltak egymáshoz. Anya rémült tekintettel vizsgált, tuti arra gondolt először mennyit hallottam az egészből.
- Hol van apa? - tettetem fel azt a kérdést, amire most a legjobban érdekel. - Nyugi az egészet hallottam. - válaszoltam a fel nem tett kérdésére flegmán.
- Kicsim.. - Óhh te engem csak ne kicsimhez - apád és én nagyon összevesztünk. - ez meglepett nem kicsit. Velem voltak vitáik, de egymással sohasem. Szerették egymást. Nem értem mi történhetett. - Kiderült, hogy apádnak viszonya volt egy másik nővel. - mondta és egy könnycsepp folyt végig az arcán. Az állam a földszintet súrolta. Hogy mi van? Egy másik nővel? Hogy tehette ezt? - Gondolom ismered Cassandrát a titkárnőjét? - kérdezte, mire egy aprót bólintottam. Nekem pedig össze állt a kép. Hát persze apa mindig olyan nagy lelkesedéssel beszélt arról a festett szőke, túl plasztikázott, szét botoxolt nőről, mintha ő lenne a megtestesül istennő. Ahányszor láttam azt a nőt, mindig olyan ruhákat hordott, hogy a plasztik melleire mindenki teljes rálátást kapott. A fején vagy 10 kg. vakolat volt. Soha nem bírtam elviselni, ha nálunk volt egy ribancnak tartottam, s most már be is bizonyosodott, hogy nem tévedtem sokat. Amikor anyu nem volt ott valamelyik rendezvényen az a nő mindent megtett, hogy anyu helyére kerülhessen. Nos, úgy tűnik sikerült neki. Csak gratulálni tudok mindkettőjüknek.
- Anya sajnálom. - mondtam, s letöröltem az elő bukkanni készülő könnycseppet. Még azt sem éri meg, hogy a könnyeimet pazaroljam érte. - Most mi lesz? Haza megyünk? - kérdeztem félve. Hiszen nem akartam itt hagyni Londont, mindig is ide vágytam. Ide köt valami, valami olyan érzés, amit nem tudok megmagyarázni, de még soha sem éreztem ilyet ez előtt.
- Ne-nem tudom. De semmiféle képen nem fogjuk itt hagyni Londont! - felelte határozottan. S láttam rajta, hogy komolyan gondolja.
- S, apa? - kérdeztem rá újra apám hol létére. Anya nagyot sóhajtott, s leült mellém.
- Ő Los Angelesbe költözött Cassandrával a múlt héten. - aha akkor biztos sokat volt bent nálam. Eddig abban a hitben éltem, hogy anyát nem érdeklem és apa az aki bármit meg tenne értem, de be kellett látnom, hogy ez pont fordítva van. Hatalmasat csalódtam apámban. - Ha gondolod bármikor kimehetsz hozzá. - ajánlotta fel nekem anya, amire rögtön megráztam a fejem. Chh..még csak az kéne, hogy egy fedél alatt legyek azzal a cafkával. Lehet a másnap reggelt nem élné meg. Jó azért ennyire brutális nem vagyok. Ő csak egy mosolyt engedett felém, s felállt mellőlem és egy 'pihend ki magad' mondattal távozott is a kórteremből. Lehunytam a szemem, s próbáltam vissza kerülni az álom világba, ami néhány perc múlva sikerült is. Álmomból az ajtó hangos csapódása rángatott vissza a valóságba. Nem foglalkoztam vele, de amikor még egyszer csapódott, s mellé még hangos kiabálás is társult muszáj volt felkelnem. Kinyitottam a szemem, s újra felültem az ágyon.
- Értsd már meg, hogy nem emlékszik rád! - hallottam a folyosóról egy ismeretlen hang hangos, s ideges kiabálását. Biztos vagyok benne, hogy nem most mondta el először ezt a mondatott.
- De az nem lehet, hogy nem emlékszik. - hallottam meg egy újabb hangot, ami már ismerősebb volt, de nem tudtam hová tenni. - Ki kell derítenem mire emlékszik. - mondta, de a végét alig lehetett hallani hangja elcsuklott. - Bemegyek! - jelentette ki határozottan a hang tulajdonosa.
- Rendben, de ha elküld akkor ne gyere nekem azzal, hogy nem figyelmeztettelek. -mondta már halkabban, de ugyan olyan idegesen a másik hang tulajdonosa. Erre semmi válasz nem érkezett. Valaki bekopogott az ajtón én pedig azonnal vissza feküdtem az ágyba, s szemeimet vissza csuktam úgy, mintha az előbbi jelenetből semmit sem érzékeltem volna. Az ajtó lassan nyitódott, s ugyan olyan lassan csukódott is be. Lépteket hallottam jönni az ágyam irányába, s bármennyire is kíváncsi voltam arra a személyre, aki bejött a szemeimet még mindig csukva tartottam. Egy kis ideig matatott a mellettem lévő éjjeli szekrényen, akkor vettem a bátorságot, résnyire kinyitottam az egyik szemem, hogy egy pillantást vethessek a látogatómra. Szőke haja össze-vissza állt, olyan volt mintha mióta reggel kikelt az ágyból hozzá sem nyúlt volna. Pedig tudom, hogy nagyon sok ideig tartott mire megcsinálta magának. Amint megmozdult azonnal vissza csuktam a szemeim, s elfordítottam a fejem a másik oldalra. Sajnos arcára nem volt rá látásom, sem arra mit tett le a kis szekrényre. A pillantását sokáig magamon éreztem. Percekig állhatott ott, s csak bámult, amitől kezdtem magam kínosan érezni. Nem tudtam ki ő, hogy honnét ismerem, de főleg azt nem tudtam, hogy miért érzem azt, hogy a pillantásától - amivel feltudna falni - a szívem egyre hevesebben ver. A jelenléte egyfajta meg nyugvást éreztetett velem. A száját egy szomorú sóhaj hagyta el, s kezeit az enyémre helyezte. Amint hideg keze hozzá ért az én felhevült testemhez az még jobban égni kezdett, s éreztem, hogy a szívem majd' kiugrik a helyéről. Izmaim néha-néha megrándultak, s ezt ő is észre vette. Közelebb hajolt az arcomhoz nagyon tartanom kellett magam, hogy ne nyíljanak ki a szemeim. Meleg leheletét egyre közelebb éreztem magamhoz, s perzselte a bőröm.
- Én mindig itt leszek neked. - suttogta lágyan a fülembe, s szavai az elmémbe vésődtek. Még közelebb hajolt az arcomhoz, s egy puszit nyomot rá, aminek nyoma alatt éget a bőröm, s ajkaim automatikusan mosolyra húzódtak. Beszívtam férfias illatát, amit soha többé nem akarok elfelejteni. Kezeit elvette az enyémről végig simított az arcomon, s elindult az ajtó irányába. Miután hallottam az ajtó halk csukódását egyik szememet kinyitottam, hogy meg győződjek róla, hogy tényleg elhagyta a szobát. Miután biztosra vettem, hogy elhagyta a helységet, s nem fog váratlanul vissza jönni. A szívverésem vissza állt normálisra, a másik szememet is kinyitottam, az éjjeli szekrény felé fordultam. Hisz majd' megölt a kíváncsiság azzal kapcsolatban, hogy mit hagyott itt. Amint meg láttam még lélegezni is elfelejtettem. Ajkaimat újra mosolyra húztam, s lehetne utána futnék és a karjai közé vetném magam. A kis szekrényen egy hatalmas csokor bazsarózsa foglalt helyet. A gyönyörű virágok között egy levél kapott helyet, amit rögtön magamhoz is vettem persze előtte magamba szívtam kedvenc virágom isteni illatát. Maga a levél csak pár sorból állt, de mire a végére értem a papírt már a könnyeim áztatták, s az utolsó pár szót alig tudtam ki olvasni. Sírva tettem le magam mellé a levelet, s merültem el újra a gondolataimban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése