23. rész

A fiúk már egy ideje ki mentek mi pedig még mindig itt ülünk síri csendben, s bámulunk ki a fejünkből. Azzal a különbséggel, hogy Louis helyén most Niall terpeszkedik. Teljesen előre hajolva a könyöke a térdén, s az arcát pedig a tenyerébe temette. Talán a kelleténél hosszabb ideig figyeltem, mert észrevettem a nyakában logó kis ezüst medált, ami elégé felkeltette az érdeklődésem, hiszen nagyon hasonlított az én medálomhoz. Egy kicsit közelebb hajoltam, hogy megvizsgálhassam az ékszert, de ebben a pillanatban egy párna repült el az orrom előtt. Ijedten dőltem vissza a helyemre, s talán még a lélegzetem is vissza a tartottam. Mire feleszméltem a kezdeti sokkból abba az irányba néztem, ahonnét érkezett a párna. A dühöngő Liammel találtam magam szembe, s az ugyan olyan ijedten néző Dinával, mint én. Mivel Liam nem rám, vagy Niallre nézett ilyen dühösen kicsit megnyugodtam. Tekintettemet a másik irányba vezettem, ahol Harry mosolygós arca került elém, s az egyik kezében ott volt a nem rég repült párna. Aha, szóval ő volt a célpont. Egy sóhajtás hagyta el a számat, s megráztam a fejem. Ekkor a párna újra repült, s eltalálta Liamet, aki azonnal visszadobta azt. S ez így ment elég sokáig, mi csak a kanapén ülve figyeltük a két srác párnacsatáját. Harry csak nevetett, s próbált kitérni a felé hajított párnák elől. Liam pedig már forrt a dühtől, s egyszerre két párnát dobott az ugráló göndör felé. Amikor egy egyiket hajította Harry felé, ő leguggolt a párna pedig tovább ment, így egyenesen képen találva az épp akkor belépő Zaynt. Érezni lehetett, ahogy a levegő megfagyott a levegőben, s mindenki Zayn reakcióját várta. Aki lehajolt a párnáért, s a szemében-ha jól láttam-gonosz fény csillant, s egy féloldalas mosollyal rá nézett a mellette álló Louisra, aki rögtön értette mit akar, s ő is felvett egy párnát.

- Párnacsata. – kiáltották el magukat. S mindketten egyszerre vetették rá magukat Liamre, akinek csak akkor eset le, hogy a két fiú mit is akar csinálni. Nora és Dina is egyszerre pattantak fel mellőlem, én pedig egy ebből inkább kimaradok gondolattal, álltam fel amilyen gyorsan csak tudtam szaladtam át a konyhába. S onnét hallgattam a sikolyokat. Nem sokkal később Niall jelent meg az ajtóban, s kérdő tekintettel nézett rám. Én csak meg rántottam a vállam. Elindult felém, s én automatikusan hátra léptem kettőt. Párnacsata van jobb félni, mint meg ijedni. Reakciómon csak elnevette magát, s kezeit felemelte, hogy meggyőzőn róla nem rossz szándékkal jött.

- Hogy-hogy nem vagy kint? – kérdezte, s levett az egyik polcról egy zacskó gumicukrot.

- Nem az én világom. – vontam vállat, s neki dőltem a pultnak. Niall újra kérdő tekintettel pásztázott, s kicsit közelebb jött hozzám, így rálátást nyertem a medáljára, amin egy ’L’ betű logót. S akkor bizonyosodtam meg benne, hogy az valóban az én medálom, amit még régebben kaptam. Hirtelen a sajátomhoz nyúltam, s éreztem, hogy az én nyakamban is log egy nyaklánc. Niall ebből az egészből semmit nem vett észre, de ha észre is vett volna nem tette szóvá.

- Hogy érted, hogy nem a te világod? – nyújtotta felém a gumicukros zacskót, amiből kivettem egy aranyos maci alakú cukrot.

- Nem tudom, nem szeretem annyira, mint Noráék. – böktem a fejemmel a nappali felé, ahonnét az említett személy sikolyát lehetett hallani. – Amúgy Dina, hogy került ide? – érdeklődtem. Ez az a kérdés, ami nagyon régóta motoszkál bennem azon kívül, hogy hogyan került hozzá a nyakláncom.

- Őszintén? -  bólintottam – Fogalmam sincs reggel, mikor felkeltem akkor már itt volt. – nevetett fel, amitől én is elnevettem magam, muszáj volt nagyon aranyos nevetése volt. S szerintem a legtöbben, így vannak vele.

- Ti mit lustultok itt? – kiabált be a helységbe Louis kezében két párnával. Egyikkel Niallt ütötte le, a másikat pedig hozzám dobta. Egy gonosz mosoly ült ki az arcomra, s leugrottam a pultról és a párnával a kezembe kezdtem kergetni a barna hajú fiút, aki egy lányos sikoly kíséretében futott el előlem én pedig utána. Már az egész házon végig futottunk, mikor megindult az emelet felé, s ott fent befutott a szobájába. Az ajtót ütöttem, hogy nyissa ki nem fogom bántani, ezen mindketten felnevettünk. Végül kinyitotta, s egy plüss répa(?) volt a kezében. A szemeim kikerekedtek, s most én voltam az, aki futott előle. A többiek a nappaliban fetrengtek a földön a nevetéstől, s mikor meg látták Louisnál a plüss répát még jobban nevetek. Norának már a könnyei is potyogtak, s már hisztérikusan nevetett, s mikor meg hallottam belőlem is kitört és nem bírtam menekülni Lou elől, így könnyen el tudott kapni.

- Ne kérlek ne! – sikítottam, de ő ledobta a répát, s a derekamnál fogva felemelt rá dobott a vállára, s az körbe futott velem az egész házban. Végig a hátát csapkodtam, hogy tegyen már le végül ledobott a kanapéra, s elkezdett csikizni, amitől még jobban sikítottam. A többiek pedig csak nevettek rajtunk.

- Öhmm…itt meg mi történt? – hallottam meg egy lány hangot az ajtó felől.

- Harmadik világháború. – lépett be a nappaliba Niall is, aki eddig a konyhában volt. Louis leugrott rólam, ami hatalmas meg könnyebbülés volt.

- Édesem. – ugrott az ajtóban álló lány nyakába, s egy csókot, nyomot az ajkaira. Niall leült mellém, s felém nyújtott egy poharat, amit mosolyogva el is vettem tőle.

- Sziasztok! Megjött…itt meg mi történt? – lépett be egy szőke hajú lány is, aki nagyon ismerős volt valahonnét.

- Hé azért ennyire nem vészes. – jegyezte meg Zayn, s ő is oda lépett a lányhoz, aki valószínűleg a barátnője. Kicsit frusztrálva éreztem magam, hisz itt mindenki ismeri őket engem kivéve. Sőt ők is ismernek engem, ami még rosszabbá teszi az egészet.

- Lizzi. – nevem hallatára felkaptam a fejem, s mindkét lány elindult felém.

- Hogy vagy? – kérdezte a barnahajú lány egy ölelés kíséretében.

- A körülményekhez képest egész jól. – mosolyogtam, s viszonoztam ölelését.

- Zayn mondta, hogy nem emlékszel semmire. – ölelt meg a másik lány is.

- Hát már pár dolog kezd rémleni, de még nem az igazi. A neveteket még midig nem tudom. – mondtam kicsit félve, hogy mi lesz rá a reakciójuk. Mindketten mosolyogva bemutatkoztak, s már rá jöttem, hogy Perrie honnét volt nekem annyira ismerős. Képzeletben homlokon csaptam magam, hogy hogyan felejthettem hiszen Norával imádjuk a zenéjüket.

- Na, mehetünk?  - törte meg a csendet Louis, El csak bólintott mindenkit meg ölelt, s barátjával kézen fogva eltűntek a lakásból. Nem sokkal később Zayn is megjelent, hogy indulásra készen van Perrie is elköszönt mindenkitől és ők is leléptek.

- Végre leléptek 4 napig nyugtom lesz. – dőlt hátra mosolyogva Harry. Mindannyian kérdő tekintettel pásztáztuk a göndört, aki elmagyarázta, hogy mivel ők leléptek, s nem sokára Liam is lefog, 4 napig ketten lesznek Niallel a házban, aminek nagyon, de nagyon örül. Liam egy gyilkos tekintettet küldött Harry felé, s ő is elindult az emeletre pakolni. Én pedig elgondolkodtam négy napig nem lesznek, akkor a szülinapom is kihagyják. Kétségbeesetten néztem Norára, aki rájött mire gondolok, de egy legyintéssel elrendezett. Liam egy megpakolt kézipoggyásszal jött le a szobájából, s közölte, hogy ő most elmegy és vissza is akar jönni, nem szeretné, ha a srácok eldugítanák a lefolyót ezzel árvizet kreálva, vagy ha valamit felrobbantanának, vagy legrosszabb esetben kihozni őket a börtönből. Dina megkérte Liamet, hogy ha már úgyis elmegy, vigye vissza az albérletbe, mert nincs kedve taxizni. Ő csak bólintott és elköszöntek tőlünk, s már indultak is. Amint Liam kocsija is elhagyta a ház területét, s meggyőződtek róla, hogy nem fog vissza jönni. Harry felállt, s elkezdett ugrálni a kanapén, teljesen úgy nézet ki, mint egy majom.

- Leléptek miénk az egész ház. – mutatott rá Niallra, aki mosolyogva bólogatott. – Nézhetünk olyan csatornákat, amiket a többiek nem engednek. Nem kell lehajtanunk a wc ülőkét. – rohangált fel-alá.

- Hé-hé, ne légy ennyire rossz fiú. – nevette el magát Niall. Norával mosolyogva néztünk egymásra, s magunk közt megjegyeztük, hogy ezek nem normálisak. Miután Harry ki őrjöngte magát, amellett döntöttünk, hogy megnézünk valami filmet. A választás nagy volt, de Norával a kedvenc filmünk mellett voksoltunk. Mindenféle képen Amerikai Pitét akartunk nézni. Nálunk ez olyan szokásos film már láttuk vagy ötvenszer mindegyik részét, de nem tudjuk megunni. A fiúknak sem volt semmi ellenvetésük az ötlet ellen. Amikor végeztünk a filmmel az idő elég későre járt megkértük a fiúkat, hogy vigyenek haza, mert egyikünk sem szeretett volna sötétben sétálni. Harry előre hozta a kocsiját, s haza vitt minket. Előttünk egy öleléssel búcsúztam mindkét fiútól Nora pedig egy hosszú csókkal köszönt el Harrytől, Niallt pedig ő is megölelte.

- Szerinted jó ötlet őket kettesben hagyni egy házban? – kérdezte Nora befelé menet.

- Őszintén? – bólintott – Nem! De felnőttek már csak nem tesznek tönkre semmit. – válaszoltam, s én is reménykedtem az igazamban.

- Remélem, igazad van. – sóhajtott fel gondterhelten, miközben felfelé tartottunk a lépcsőn.

- Majd rájuk telefonálunk, hogy élnek-e még. – ajánlottam fel, rögtön bele ment, s nagyon jó ötletnek találta. Fura volt, hogy anya nem jött ki, hogy miért csak most jöttünk haza. De amint láttam a szobájában van. Norával megbeszéltük, hogy lefürdők aztán át megyek hozzá. Amint beléptem a szobámba valaki mögém lépett, amikor megfordultam neki nyomott az ajtónak, s a kezét a számra nyomta, hogy ne tudjak sikítani. Mivel sötét volt a szobába nem láttam a támadom arcát, nagyon megijedtem a lábát rugdostam, s próbáltam lefejteni kezét a számról.

- Sss nyugi én vagyok az Adam. – suttogta. A szemeim kikerekedtek, s miután meggyőződött róla, hogy nem fogok sikítani levette a kezét a számról. Én rögtön a villanykapcsolóért nyúltam, hogy ne sötétben beszélgessünk. Amint világos lett, meg láttam Adam felduzzadt orrát.

- Veled meg mi történt? – néztem meg közelebbről sérülését.

- A szőke gyerek. – felelte undorral az arcán. Niall? Ő ütötte volna meg? Megráztam a fejem, hogy biztos téved. – Nem, nem tévedek. Képzeld tegnap este, miután haza mentem meglátogatott, s nem volt vicces kedvében. – nevetett fel kínosan. – S ma, mikor oda mentem hozzájuk, hogy elbeszélgethessek vele. Mi történt? Azzal a két idiótával tudtam csak beszélni. – mondta felháborodottan.

- Adam figyelj, az a két idióta a barátom szóval kérlek, állítsd le magad. – vágtam hozzá a szavakat ingerülten. Nagyon felzaklatott, hogy Zaynt és Louist le idiótázta. Jó lehet, hogy azok, de ő neki ehhez nincs joga. – S most kérlek, menj haza addig, amíg jó kedvemben vagyok. – mutattam az ajtó felé.

- Lizzi, kérlek, beszéljük meg. – kérlelt. Megforgattam a szemeim, s leültem az ágyra úgy vártam, hogy bele kezdjen a meséjébe. – Tudom, hogy most utálsz, – eltaláltad – de kérlek, értsd meg ezt az én helyzetemből is. Az egészet ott szúrtam el, hogy elkezdtem járni Dinával, s most szeretném jóvátenni. Szeretném, ha minden olyan lenne, mint az előtt. Legyünk újra barátok. – ez már elment egy könyörgésnek is. Már csak azt vártam, mikor térdel le elém, s esedezik a bocsánatomért.

- Adam egy, egyetlen egy esélyed van. S azt remélem te is tudod, hogy már semmi nem lesz olyan, mint régen. Te is változtál én is változtam, a kapcsolatunkat már nem tudjuk helyre hozni. S, ha erőltetjük, akkor még rosszabb lesz. Nem, tudunk csak barátok, lenni, mert te többet érzel irántam én pedig mást szeretek. – vallottam be neki, s talán ezzel együtt magamnak is, hogy a szívem más emberért dobog, aki nem Adam. S azt is tudom, hogy ez az ember az elfelejtett múltamban van, s, hogy bármennyire próbálok emlékezni csak homályos képek, ugranak be és ez az, ami iszonyat idegesítő, mert tudom, hogy van, ott valami csak egyszerűen nem jön elő. Adam megértően bólintott, s elindult az ajtó felé. – Egyébként ki engedett be? – kérdeztem.

- Anyukád. – felelte mosolyogva. Azt hiszem, el kell beszélgetnem anyával arról, hogy kiket engedhet be a szobámba. Kinyitottam neki az ajtót ő pedig meg akart ölelni, de a kezemet magam elé tettem, hogy inkább ne. Értette, s egy ’szia’ után kilépet a meleg lakásból a kinti hidegre. Becsuktam utána az ajtót és elindultam vissza az emeletre, mikor valaki csengetett. Már azt hittem Adam hagyott itt valami, s unott arccal mentem vissza ajtót nyitni. Már épp meg akartam kérdezni, mit hagyott itt mikor megláttam ki áll előttem semmi elképzelésem nem volt róla mit kereshet itt.

- Jó estét Lizzi! – köszönt mosolyogva. Az állam a padlót súrolta…

Írjatok komit és nyomjatok véleménygombot :) Előre is köszönöm.! :)